Belföld

Dámóci halálos mérgezés: őrizetben egy másik férfi is

Egy második férfit is őrizetbe vettek a rendőrök a dámóci mérgezéssel összefüggésben, a gyanú szerint tőle származhat a mérgező ital, amely miatt péntek óta többen is kórházba kerültek, és ketten meghaltak - közölte a rendőrség vasárnap délután a honlapján.

Korábban Janasóczki Attila, a Borsod-Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt.

A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek.

Az esettel összefüggésben a rendőrök előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Délutáni közleményében a rendőrség azt írta: az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik