Belföld

Enyhébb büntetést kapott a gyerekmolesztáló nagybácsi

Első fokon még öt év fegyházat kapott, ám a csütörtöki döntés szerint három és fél évvel megússza az az egyébként különös visszaesőnek minősülő férfi, aki a vád szerint molesztálta élettársa unokahúgait 2015-ben egy hajdúsámsoni tanyán.Szexuális erőszak bűntettének kísérletében, szeméremsértés vétségében és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében találták bűnösnek még márciusban a Debreceni Törvényszéken, ellenben most, az ítélőtáblán cselekményét szexuális visszaélésnek minősítették, mondván:

az ítélőtábla szerint bár a vádlotti erőfölény és a pszichikai befolyásolás vitathatatlan, azonban nem erőszakkal történt a cselekmény.

Első fokon a törvényszék még az alábbiakat állapította meg:

A férfi 2012-ben költözött össze párjával. Egy szolgálati lakásként működő hajdúsámsoni tanyán éltek, mindketten egy állattartó telepen dolgoztak. A nő testvére gyakran megfordult náluk, szoros kapcsolat volt közöttük. Az asszony két – 8 és  13 éves – lánya szintén ragaszkodott a nagynénihez – és a vádlotthoz is. A két család rendszeresen összejárt, többször előfordult, hogy egymásnál aludtak.

A férfi ezt a bizalmas viszonyt használta ki. A tavalyi év elején párjával együtt látogatóba ment a családhoz. Míg a testvérek beszélgettek, a férfi bement a másik szobába a gyerekekhez. Ez volt az első alkalom, hogy közeledett a nagyobbik lányhoz. Simogatni kezdte őt az intim testrészei közelében és csak azután hagyta ezt abba, hogy a gyerek eltolta a kezét. Ezalatt 8 éves kislány mellettük aludt.

Júniusban már a gyerekek mentek látogatóba. A férfinak ekkor a kisebbik lánnyal sikerült kettesben maradnia. Az ölébe ültette őt, megfogta a kezét és megpróbált a nadrágján keresztül a nemi szervéhez érinteni. A gyerek ellenkezett, nem értette, hogy mi történik vele ezért leugrott és kirohant a szobából. A vád szerint a kislány nagyon megrémült és nem mert senkinek sem beszélni a történtekről. Másnap reggel mindez megismétlődött, de a gyerek akkor is kiszabadította magát nagynénje párjának kezei közül.

Előfordult olyan eset is, hogy a kisebbik lányt a vádlott kísérte ki este a vécéhez, ugyanis az udvaron nem volt fény. Amikor azonban a kicsi kijött onnan, a férfin már nem volt nadrág. Csak akkor húzta vissza, amikor visszaértek a házhoz.

A két kislány kellemetlenül érezte magát, ezért a vendégség negyedik napon azt mondták, nem szeretnének maradni és hazavitették magukat. El akarták felejteni a történteket, ezért nem szóltak senkinek,  még egymással sem beszéltek erről hónapokon keresztül. Egyszer azonban az idősebb testvér a tévében hallott egy hasonló hírt, ezután mondta el édesanyja párjának, hogy mit tett a rokonuk. A család feljelent tett.

E

Ajánlott videó

Olvasói sztorik