Belföld

Cáfolja a kormány, hogy nekimenne a Lidlnek és a Tescónak

A Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa cáfolta a Magyar Időkben, hogy a kormány az élelmiszer-kereskedelemben a külföldi üzletláncok kiszorítására készülne.  

Szatmáry Kristóf a kormánypárti lap szmbati számában “bulvárkacsának” nevezte a Magyar Nemzet állítólagos értesülését a külföldi cégekhez érkező, titokzatos telefonálásokról.

A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy a jövő évi választás után a Fidesz az élelmiszer-kereskedelemből is kiszoríthatja a külföldi cégeket. Az újság szerint a lépéssel Mészáros Lőrincet és Csányi Sándort hoznák helyzetbe. A lap értesülései szerint már érkeztek komoly jelzések a tulajdonosok felé arról, hogy jobban teszik, ha időben eladják érdekeltségeiket. Bár a magyar kiskereskedelemben a külföldi tulajdon aránya már így is 50 százalék közelében van, a piacot a nagy multik – a Tesco, az Auchan, a Spar, a Lidl és az Aldi – uralják.

Szatmáry Kristóf viszont a Magyar Időknek azt állította: bár a kormány elkötelezett amellett, hogy a nemzetgazdaságban a hazai tulajdonú kisvállalkozások versenyképessége erősödjön a nagy iparági szereplőkkel szemben, ez nem jelenti azt, hogy bárkit el akarnának, egyáltalán el tudnának üldözni az országból.

A Magyar Időknek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is úgy nyilatkozott: tagjaik közül egyetlen vállalat sem jelezte, hogy kormányzati nyomást érezne a tulajdonviszonyával kapcsolatban. A lap megkereste az üzletláncokat is – köztük a Lidlt, az Aldit, a Spart – , hogy érkezett-e ilyen jellegű kezdeményezés hozzájuk, a vállalatok vagy cáfolták, hogy kaptak volna megkeresést, vagy nem is kommentálták az értesülést.

(Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik