A politikust a Magyar Nemzet kérdezte meg többek között arról, hogy tervezi-e a jövő évi választásokon való részvételt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének a Magyar Termés TÉSZ Kft., vagyis az a társaság, amelyik Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjének tulajdonában van.
Simonka ellen tavasszal éppen a 24.hu egyik cikke alapján indítottak nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt. Magyarország és Románia sajtókapcsolatainak javítására 2012-ben nagy uniós keretet lehetett elkölteni. A pénz – nagyjából kétszázezer euró, több mint 60 millió forint – az unió regionális alapjából érkezett, és a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon (HURO) keresztül terítették szét a két országban. A pénzek fölött rendelkező magyar szervezetek közé egy pusztaottlakai mezőgazdasági alapítvány is bekerült – ez az alapítvány Simonka-érdekeltség.
A politikus most a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy azt a politikai munkát fogja végezni, amelyet rábíznak.
Vannak sikereink, eredményeink, további céljaink, közösen dolgozunk, ez nekem tetszik és szívesen csinálom.
Azt nem fejtette ki, hogy mit ért „hátulütő” alatt.
(Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)