Belföld

Fogy a magyar, egy városnyi embert vesztettünk

43870 gyermek született, 69062-en haltak meg.

Nőtt a népesség természetes fogyása, vagyis hiába születtek többen az első félévben, mert többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint január és június között 43 870 gyermek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69 062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál.

A természetes fogyás 25 192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élve születés és 14,2 halálozás jutott.Az év eleji jelentős “halálozási többlet” hátterében – a két évvel ezelőttihez hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A születések száma régiónként változott, négy régióban emelkedett, kettőben csökkent, a Közép-Dunántúlon pedig az egy évvel korábbival közel azonos volt. A legjelentősebb emelkedés a Dél-Alföldön (4,1 százalék), a legnagyobb csökkenés Közép-Magyarországon (2,5 százalék) volt.
A halálozások száma mindegyik régióban nőtt, legjelentősebben Észak-Magyarországon (11 százalék), legkevésbé Közép-Magyarországon (5,8 százalék).

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21 624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-mal volt kevesebb. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél- és Közép-Dunántúlon. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik