Belföld

3 millió kilométert autóztak össze kormányzás közben

orbán viktor autója (orbán viktor, )
orbán viktor autója (orbán viktor, )
Alaposan meghajtották hivatali ­autóikat az állami vezetők.

Egy átlagos autóshoz képest háromszor, négyszer annyit ülnek kocsiban. Összesen 175 felső középkategóriás jármű áll a népes állami csúcsvezetés rendelkezésére – írja a Blikk, amely szerint öt és fél hónap alatt már több mint hárommillió kilométert autóztak össze.

Egy állami vezetőre átlagosan 17,5 ezer kilométer jut, ami azt jelenti, hogy egy munkanapon több mint 150 kilométert utazik minden egyes miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár.

Havi 160 millióba kerül a kormány működése
Sosem volt még ennyi állami vezető, mint most.

Legtöbbet a földművelésügyi tárcánál, a Miniszterelnökségnél és a Külügyminisztériumnál autóznak. 

A lap megkérdezte a Miniszterelnökséget, van-e bármilyen korlát a hivatali autók használatára.

Az autóhasználatot az állami vezetői juttatásokról szóló kormányrendelet határozza meg.

A szűkszavú válaszhoz a Blikk teszi hozzá, hogy a vonatkozó jogszabály szerint az érintettek szolgálati autóikat hivatali és magáncélra is használhatják. Helyettes államtitkároknál lehet havi limit, amelynek túllépése után elméletileg meg kellene téríteni a különbözetet, de a lap szerint ez csak extrém esetben fordulhat elő, mivel többnyire havi 5-10 ezer kilométernél húzzák meg a határt.

Tavaly az első hét hónapban több mint 761 millió forint ment el az állami vezetők hivatali autóinak üzemanyag- és szervizköltségére.

benzin(960x640).jpg (Array)
Százmilliókért kocsikáznak az állami vezetők
Hét hónap alatt több mint 761 millióba ment el üzemanyag- és szervizköltségére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik