Belföld

Milliókkal rövidítette meg bankját az alkalmazott

Csalás miatt emeltek vádat egyebek mellett egy nő ellen, aki egy bank alkalmazottjaként több tucat hamis tartalmú kölcsönszerződést készített és több mint 11 millió forinttal vágta meg munkahelyét.

A 45 éves asszony önálló döntési jogosultsággal rendelkezett ebben a  kölcsönök elbírálásában. Tetemes banki tartozásai voltak, ezért – hogy növelje a jutalékát –  Győr környéki falvakban felkeresett többeket, akikkel  – bizonyos összegek ellenében – kölcsönszerződéseket íratott alá, a folyósított összegeket pedig megtartotta magának. Vállalta, hogy majd ő törleszti határidőre az összegeket, de ez nem történt meg.  határidőre történő törlesztését a vádlott maga vállalta, azonban ezekre nem került sor.

A vád szerint az alkalmazott 2013 tavasza és 2014 ősze között 63 hamis tartalmú kölcsönszerződés készített és használt fel. Összesen 27 ember nevére kötött kölcsönszerződést, egy esetben egy gondnokság alatt álló, írástudatlan személy adatait használta fel.

Az utóbb felvett kölcsönökből az elkövető több korábbit is visszafizetett, így a bank kárából valamivel több, mint 8 millió forint megtérült.

A  minősített csalás és 63 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt a nő 12 évi szabadságvesztést is kaphat – tudtuk meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségtől kedden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik