Belföld

Alvó embereket vertek össze a tinik, mert ahhoz volt kedvük

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 06. 20. 11:17

Két ügyben is vádiratot nyújtott be az ügyészség, amelyben fiatalok vertek össze hajléktalanokat, mert ahhoz volt kedvük. A tettesek közül a legidősebb is csak 18 éves volt, amikor elkövették a bűncselekményeket.

Tavaly június 24-én hajnalban három – egy 14, egy 15 és egy 18 éves – tini támadt rá két alvó emberre  egy társasház előtt, a XVIII. kerületben. Pusztán azért estek nekik, mert verekedni akartak.

A három elkövető a két sértettet felváltva ütötte és rúgta test szerte, akkor is, amikor a sértettek a bántalmazástól már a földre kerültek. Egyikük a bántalmazás során egy fahusángot is használt, illetve az egyik földön fekvő sértettet meg is taposta.

– áll a vádiratban.

Az egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, és a súlyos sérülések veszélye a másik hajléktalan esetében is reális volt.

A másik eset szeptember 22-én történt, ugyancsak a hajnali órákban. Az akkor 16, illetve 17 éves vádlottak – két ismeretlen társukkal együtt – a X. kerületi Örs vezér téri aluljáróban figyeltek fel egy emberre. Miközben többször elhaladtak az alvó férfi mellett, eldöntötték, hogy meg fogják verni.

Az arcukat eltakarták egy kendővel, majd rákiabáltak. Kiszemeltjük felült, a 16 éves kamasz ekkor

szemből, acélbetétes bakancsával több alkalommal arcon rúgta, majd két társa is bekapcsolódott a bántalmazásba, és egyszerre rugdosták a földön fekvő férfit, aki a fején számos zúzott sérülést szenvedett.

Mindkét ügy vádlottjaival szemben – figyelembe véve az életkorukra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket – – letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozták – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.