Belföld

A kormánysajtó előre tudta, hogy adónyomozók mennek Simicska cégéhez

A Jobbik plakátkampányával kapcsolatban vizsgálódnak.

Napokkal hamarabb tudta a kormánypárti Magyar Idők című újság, mint maga a cég, hogy nyomozás indul a Mahir Cityposternél – számol be a Hír TV. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaságnál az adóhatóság bűnügyi nyomozói jelentek meg, noha a NAV korábban csak egy szokásos hatósági ellenőrzést jelzett előre.

A Mahir Cityposter jogi képviselője, Böröczky Kornélia azt mondta: az előfordul, hogy egy adóhatósági ellenőrzésből később bűnügyi igazgatósági eljárás lesz, de az nagyon ritka, hogy a bűnügyi eljárás megelőzze az adóhatóságot.

A Magyar Idők már a múlt héten azt írta, hogy a Mahirnál költségvetési csalás gyanújával indult nyomozás, mégpedig a Jobbik plakátkampányával összefüggésben. A gyanú szerint ugyanis több plakát kerülhetett ki, mint amennyit a Mahir és a Publimont bevallott.

A cég ügyvezetője, Kovács István elmondta: az adónyomozók a 2017. január 1. és április 30. közötti iratokra voltak kíváncsiak, ami a Jobbik plakátkampánya elé esik. Hozzátette: állnak a vizsgálatok elé, a társaság gazdálkodása törvényes és szabályos.

A Jobbik eközben nyilvánosságra hozta a plakátkampány adatait és a hirdetések havi lebontását. A párt arcátlan hazugságnak nevezte a Fidesz állítását, ami szerint 2,5 milliárd forintot költöttek a kampányra. Közölték: ha ez igaz lenne, akkor a Fidesz választási kampánya meghaladta volna a hatmilliárd forintot, ami többszöröse a törvényben megszabott keretnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik