Belföld

Dömötör Csaba államtitkár egy kislány?

Gyere ki, úgy nyakon b…lak, hogy leszáll a fejed!

Ahogy írtuk is pár órája, e szavakkal a jobbikos Szilágyi György konfrontálódott ma a parlamenti patkóban. A címzett a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba volt.

Szilágyi az alaptörvény módosítása ügyében szólalt föl napirend előtt, a válaszadó Dömötör volt. Az átkiabálás után a kereszténydemokrata Hollik István a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte, majd Szilágyi nyilatkozatban kért elnézést viselkedéséért.

Eddig a tények.

Apáti István és Szilágyi György
Fotó: MTI/Soós Lajos

Feles, telesírt piszkei

Az már csupán állítás, amit a szintén radjobbos Apáti István fogalmazott meg délutáni sajtótájékoztatóján. Apáti szerint, „bár Parlamentbe nem való, de méltányolható és indokolt” volt frakciótársa felháborodása, ugyanis:

míg Szilágyi György beszélt, Dömötör folyamatosan mutogatott, olyanokat, hogy be vagyunk piálva. Ami legalább olyan sértő, mint Szilágyi mondata, csak ez sunyi is, érdemes visszanézni videóról. Ráadásul utána igazi kislány módjára felszaladt az elnöki pulpitusra panaszt tenni.

Apáti javasolja Dömötörnek: „Kérjen valakitől egy százas piszkeit, amit félelmében telesírhat.”

Apáti úgy véli:

A fideszesek arra spendíroznak, hogy elszakad nálunk a húr, ami most sajnálatosan meg is történt. A megoldás az lehet, hogy volnerjánosi pókerarccal kell eltűrni ezeket a provokációkat.

Apátitól tudni, a párt nem szankcionálja Szilágyit, „talán majd Kövér László cselekszik, aki kéjes örömét leli a képviselők bírságolásában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik