Élet-Stílus

Kórházba szállítottak egy nőt, akire egy csapat vidra támadt Malajziában

Korábban nem volt erre példa.

Egy Malajziában található parkban szerdán reggel egy csapat vidra támadt egy kocogó nőre, akinek orvosi segítségre volt szüksége a harapások okozta sebek ellátásához. Mariasella Harunt rendszeresen látogatja Tanjung Aru-i Perdana Parkot, és így tett szerdán reggel is, amikor fél hétkor kocogni indult. Ekkor észrevette, hogy az egyik csatorna alól előbukkant egy lény, ami olyan gyorsasággal harapta meg, hogy a nő a földre zuhant és fel sem tudott állni. Mire magához tért, már mindenhol mély sebek borították a testét, és a vidrák elszaladtak. A sokkos állapotba került Harunthoz két másik futó hívott mentőket, és kórházba szállították ellátni a sérüléseit, a támadás után pedig sikerült videóra venni, ahogyan a vidracsalád elszalad a tett helyszínéről.

A vidrák általában elkerülik az embereket, viszont a cukiságuk miatt egyesek tévesen azt hiszik, hogy barátságosak és szelídek. Bár az állam más részein is érkeznek hírek háziasított vidrákról, nem tanácsos megközelíteni őket, mert ha provokálva érzik magukat, harapnak. Ebben az esetben a vidrák családja úgy tekinthetett az áldozatra, mint egy veszélyforrásra, és a kölykök védelmében támadhattak rá

idézi a Sun egy természetvédelmi szakértőtől, Roland Niuntól.

A cikk szerint a parkban gyakran látható egy vidracsalád, amelyet hat felnőtt és két kölyök egyed tesz ki, akik a tóban vadásznak halakra. A vidrákról ismert, hogy reggel és este felkeresik a parkot, majd elhagyják a népszerű területüket, azonban arrafelé eddig nem volt rá példa, hogy emberre támadtak volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik