Belföld

Mészáros Lőrinc cége felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét

A Konzum Nyrt. közleményt adott ki, ebben azt írják, a cég résztulajdonában álló

BLT Group Zrt. felvásárolta a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot. 

A Konzum részben Mészáros Lőrinc cége, a felcsúti polgármester magánszemélyként vette meg a Konzum Nyrt. 19,57 százalékos részvénycsomagját február 22-én.

A Balatontourist saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben 106 hektáron 12 tóparti kempinget működtet a Balaton körül 5800 kempinghellyel, 550 bungalóval, 180 mobilházzal, 50 bérelhető lakókocsival. A társaság saját tevékenységéből származó árbevétele 2016-ban meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett bejelentés szerint a BLT Group Zrt. – melyben a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. közvetetten 22,8 százalékos, Jászai Gellért pedig magánszemélyként közvetett és közvetlen módon összesen 77,2 százalékos befolyással rendelkezik – felvásárolta a Balatontourist csoportot.

Jászai Gellért neve is ismerősen csenghet az olvasó számára. Tavaly szeptemberben derült ki, hogy a Jászai érdekeltségébe tartozó Konzum-csoport vásárolta meg a korábban Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc 14 szállodáját, méghozzá az állami Eximbank hitelével.

Márciusban a felek azt is világossá tették, hogy Jászai Gellért hosszú távú együttműködésre készül Mészáros Lőrinccel, Jászai akkor a Világgazdaságnak azt mondta cégeik – a Konzum és az Opimus – együttműködéséről, hogy

Mészáros Lőrinccel már több mint egy évtizede ismerjük egymást és vagyunk barátok, ennek ellenére most először fektetünk be közösen.

A veszprémi központú, 66 éves múltra visszatekintő Balatontourist márkaneve alatt jelenleg 106 hektáron 12 vízparti kemping jelenik meg a piacon, amelyek saját üzemeltetésben, illetve franchise rendszerben működnek.

A Balatontourist jelenleg három önkormányzati tulajdonú (Balatonfüred, Révfülöp és Balatonberény) továbbá kilenc magántulajdonban lévő (Siófok és Zamárdi Balatonakali, Balatonszemes, Keszthely, Siófok, Fonyód, Zamárdi, Zalakaros) kempinget üzemeltet a tó körül.

A nagy bejelentés

Ahogyan beszámoltunk róla, március elején a Mészáros Lőrinchez köthető két tőzsdei cég, az Opimus és a Konzum is felfüggesztette kereskedését egy rejtélyes, nagy bejelentés miatt. A Konzum Nyrt. közleményéből, valamit a BÉT honlapjáról ki is derült a nagy hír: Mészáros Lőrinc, valamint a Konzum Management Kft. megvette azt a két Opimus-részvénycsomagot, amit két offshore cég adott el február végén. Mészáros 53,4 millió, a Konzum-cég 44,2 millió darab Opimus részvényt vett, a két részvénycsomag ára nagyjából 3,6 milliárd forint lehetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik