Nyomás utána! – nem a duó egyik ismert filmjét emlegetjük, sokkal inkább a motivációt, mely mozgatott bennünket e cikk elkészítése előtt. Bud Spencer és Terence Hill a hatvanas évek végétől egészen a kilencvenes évek közepéig készítettek közös filmeket, Magyarországon pedig a hetvenes évek közepétől lettek ismertek a moziba járók körében.
Csak érzékeltetésképp mutatjuk legnépszerűbb filmjeik magyar bemutatóit, irigylésre méltó számokkal:
- Különben dühbe jövünk (1974) – hazai bemutató: 1977. február 10. Nézőszám: 2 millió 535 ezer
- …és megint dühbe jövünk (1978) – hazai premier: 1981. október 1. Nézőszám: 2 millió 168 ezer
- Kincs, ami nincs (1981) – hazai premier: 1984. március 22. Nézőszám: 2 millió 495 ezer
A Spencer–Hill-filmek kitartó lendülete nem csillapodott az ezredforduló után sem a magyar kereskedelmi adókon: gyakran vetítették spagettiwesternjeiket, vagy későbbi vígjátékaikat, melyek sokszor műfajparódiáknak is beillettek. Ám ezekkel leginkább kiemelt tévés időszakokban (értsd: karácsony, húsvét, stb.) találkozhattunk.
Miért teszik ezt velünk, akik már kívülről fújjuk a poénokat? Nem akarunk pálcát törni senki felett: tényleg jóleső élménnyel kecsegtetnek ezek a filmek, még ha nem is mindegyik; a nem túl bonyolult sztori, az archetipikus karakterek és a Bolondos dallamokat idéző rajzfilmes csetepaték gondoskodnak arról, hogy lényegében lenémított tévével is könnyedén értelmezhessük, amit látunk.
Legalább huszonöt éve tart ez a tendencia a magyar csatornákon és a mozikban, látszólag soha nem is fognak beleunni azok, akik a tévé- és moziműsorokat állítják össze. Vagy mégis elérkeztünk valamifajta vízválasztóhoz?
