Belföld

Kormánybuktatást emlegetnek Rogánék

Összeesküvést sejtetve igyekeznek védeni a kormány álláspontját a CEU ügyében.

„Kommunikációs sorvezetőt” készített a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, amelyben a Közép-európai Egyetem (CEU) működését ellehetetlenítő törvénymódosításról igyekeznek elmagyarázni, hogy az a kormány szerint nem is lehetetleníti el az intézményt – erről a Magyar Nemzet írt szombaton.

A lap birtokába jutott dokumentum felsorolja a már ismert paneleket, ami szerint a törvény nem a CEU-ra lett szabva, illetve az egyetemet vádolják azzal, hogy „megtéveszti a közvéleményt”. A legérdekesebb pont viszont az, amelyben az áll:

Magyarországnak érdeke, hogy minél több autonóm, nemzetközileg elismert, a magyar tudástőkét elősegítő felsőoktatási intézménye legyen, az viszont nem érdeke, hogy olyan nemzetközi befolyásolási kísérleteknek engedjen teret, amelyekkel törvényesen megválasztott kormányt vagy elnököt akarnak ellehetetleníteni.

Vagyis a kormány összeesküvést sejtetve próbálja védeni álláspontját, miközben vasárnapra óriási tüntetés készül a törvénymódosítás ellen, a Fidesz számára pedig saját európai pártcsaládja helyezett kilátásba példátlanul súlyos következményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik