Gazdaság

Orbán “az adagolt pimaszság szakértője”

Több nagyobb nyugati lap is arról elmélkedik, hogy az Európai Néppárt miért nem zavarja még el a Fideszt. A válasz egy szó: ÉRDEK.

Két cikkben is foglalkozott pénteken a Politico a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) kapcsolatával, ami a brüsszeli hírportál szerint meglehetősen feszültté vált a felsőoktatási törvény módosítása miatt, az ugyanis sokak szerint bezárással fenyegeti a Közép-európai Egyetemet (CEU). A törvénymódosítás nyomán kívülről és belülről is jelentősen nőtt a nyomás az EPP vezetésén, hogy kizárja a Fideszt, amivel

már évek óta problémás a viszonya a pártcsaládnak.

A párton belül egyre többen szeretnék kívül látni a Fideszt, főként belga, holland, finn, német és svéd képviselők, de bennfentes források szerint a vezetés egyelőre nem akarja elveszíteni az EPP 11 fideszes tagját, mert “lojálisak”, az esetek nagy többségében a párttal együtt szavaznak (de máshol is szívesen látnák a Fideszt).

Egyesek szerint attól is függhet a Fidesz jövője a néppártban, hogy az Európai Bizottság miként fogja értékelni a felsőoktatási törvényt.

A Politico kiemelte, hogy a Fidesz és az EPP közötti kapcsolat rendkívül fontos mindkét félnek. Gyakran alábecsülik az érzelmi köteléket, az EPP soraiban azonban még mindig sokan vannak, akik nagyra értékelik a magyar párt egykori antikommunista fellépését. Gyakorlati szempontból pedig szükség lehet a fideszes képviselőkre bizonyos ügyekben, például az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor.

Orbán Viktor “egyre nacionalistább, autokratikusabb és demagógabb”, de “mestere a határok próbálgatásának”, és ha rákényszerül, akkor az EPP-tagság megtartása érdekében módosítani fogja a felsőoktatási törvényt. A cikkben felidézték a magyar kormány korábbi “illiberális” lépéseit:

az alkotmány módosítását, a bíróságok és a média megfélemlítését, a romák és a külföldiek bűnbakká nyilvánítását, a hízelgést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

Szakítópróba, idegenellenesség, jobbra sodródás

A Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról írt a német Spiegel Online és a Süddeutsche Zeitung liberális lap is. A Spiegel A megosztó címmel közölte Markus Becker írását, miszerint Orbán “autoriter és EU-ellenes” irányvonala “szakítópróba elé állítja az Európai Néppártot”, ami “probléma” a német kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetségnek.

A portál szerzője kifejtette: az EPP európai parlamenti frakciójának legutóbbi ülésén a szlovén képviselőkön kívül valamennyi tagország képviselői a felsőoktatási törvény módosítása ellen foglaltak állást. Volt szó a nemzeti konzultációról is, amivel a kormányfő

“összeesküvési elméletek, az EU szidalmazása és az idegenellenesség vad keverékét” terjeszti.

Manfred Weber frakcióvezetőnek “napról napra kényelmetlenebb a Fidesz-téma”, hiszen harcot hirdetett a populisták és Európa-ellenesek ellen, és “ebbe a képbe nem igazán illik bele, hogy saját frakciójában ülnek Európa vezető populistájának, Orbánnak párttársai” – írta a Spiegel.

Herbert Reul, az EPP CDU/CSU-s képviselőinek vezetője a beszámoló szerint azt mondta, hogy Orbán hozzáállása nem felel meg az EPP értékeinek, és ezt a párt nagy többsége hasonlóan látja. Azonban kételkedéssel viszonyul a Fidesz esetleges kizárásához, mint mondta, ameddig a magyar kormánypárt az EPP-ben van, “legalább rendelkezünk bizonyos mértékű befolyással” felette, viszont távozása esetén “valószínűleg még inkább jobbra sodródna”. Ebben az esetben az EPP megszabadulna a problémától, “Európának viszont annál nagyobb” gondja keletkezne.

Kell a klubnak a Fidesz

A Süddeutsche Zeitung pénteki számában Határt szabni Orbánnak címmel közölte Daniel Brössler kommentárját, aki felidézte, hogy az EPP a nemrég Máltán elfogadott nyilatkozatában kiemelte: “a ‘nosztalgikus nacionalizmus’ veszélyezteti az európaiak jólétét és értékeit”. Hozzátette, a kereszténydemokraták az európai értékekért fellépő erő szerepében akarják láttatni magukat, azonban rendre megállapodnak Orbánnal.

Orbán “régóta hadjáratot vezet a ‘liberális’ demokrácia ellen”, következetesen csökkenti mindazok mozgásterét, akik veszélyeztethetik hatalmát, “az etnikai ‘homogenitás’ elsőbbségét” hirdeti, az EU ellen “lázítja” a lakosságot, és felzúdulást kelt egy törvénnyel, ami a “kedvenc ellensége”, Soros György egyeteme, a Közép-európai Egyetem végét jelentheti.

Így az EPP a saját soraiban kezdheti a küzdelmet a nosztalgikus nacionalizmus ellen. Azonban érdekük, hogy a Fideszt “megtartsák a klubban”, Orbán pedig az “adagolt pimaszság szakértője”, aki túl messzire megy, majd visszalép éppen annyira, hogy helyreálljon a nyugalom – írta a Süddeutsche Zeitung kiemelve, minél tovább nézik ezt tétlenül a kereszténydemokraták, annál inkább hiteltelenné válnak. Az írás Akinek most meg kell állítania Orbánt címmel jelent meg a lap online kiadásában.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik