Belföld

Feldühödtek a szülők, nem veszi át az iskolát az egyház

Görögkatolikusok nézték ki az egyik nyolcadik kerületi intézményt, de végül visszaléptek.

Mint arról szerdán is beszámoltunk, több budapesti iskolát egyházi kézbe adna az állam. A legérdekesebb, hogy az alig több mint kétezer tagot számláló Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa mindjárt öt intézményt kapna meg. A görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye pedig a nyolcadik kerületi Deák Diák Általános Iskola fenntartását vette volna át.

A hvg.hu tudta meg, hogy a hajdúdorogi egyházmegye végül visszalépett: kedden ugyanis feszült hangulatú egyeztető fórumot tartottak a Deák Diák Általános Iskolában, ahol a szülők egyértelműen kifejezték, nem kérnek az egyházi fenntartásból, az egyház képviselőit sem akarták meghallgatni.

A szülők többek közt attól tartottak, hogy az egyház lecserélné a tanári kart és kiszorítaná a nem vallásos gyermekeket. Elmondták, évek óta nagyon összetartó közösség működik az iskolában, amely etnikailag és vallásilag is nagyon sokszínű.

A köznevelési törvény egyébként kimondja, hogy vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést-oktatást folytató fenntartó számára csak akkor adható át az intézmény, ha azt a szülők több mint fele támogatja, így akkor is meghiúsulhatott volna a fenntartóváltás, ha az egyház nem lép vissza.

A hvg.hu azt írja: az ortodoxok által kinézett iskolák esetében sem támogatják a fenntartóváltást sem a szülők, sem a kerületi polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik