Gazdaság

Fővárosi általános iskolákat adhat Balog az egyházaknak

Két jnevű, VIII. kerületi általános iskola kerülhet egyházi kézbe a Magyar Nemzet információi szerint, az egyházak már szándéknyilatkozatot is tettek az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központnál. A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolának a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szeretne a fenntartója lenni, míg a Deák Diák Általános Iskolát a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye venné át a Klebelsberg Központtól.

A fenntartóváltásról az oktatásért felelős miniszter Balog Zoltánnak kell határoznia legkésőbb május utolsó munkanapjáig.  A döntéshez ki kell kérni az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, a szülői szervezetnek, az iskolai diákönkormányzatnak, illetve az ingatlant tulajdonló önkormányzatnak a véleményét. A köznevelési törvény azt is rögzíti, hogy vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelés-oktatást folytató fenntartó számára csak akkor adható át az intézmény, amennyiben ezt a szülők több mint fele támogatja – derül ki a cikkből.

Kocsis nem adná a Vajdát

A lap értesülései szerint a szülők egyelőre inkább bizalmatlanok. A Vajda Péter Általános Iskolába járó gyermekek szüleinek hétfőn számoltak be az eseményekről és az információkról az iskola tornatermében, de a tájékoztatás feszült hangulatban telt.

Hétfőn az is kiderült, hogy az intézmény lehetséges fenntartóváltásának hátterében az áll, hogy az egyház együttműködési megállapodást kötött közfeladat ellátásáról Balog Zoltánnal decemberben. Ennek keretében öt intézmény fenntartásának átvételét engedélyezték nekik első körben. A többi négy intézményről egyelőre nincs információ.

A fórumon jelen volt Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere is, aki közölte: az önkormányzat nem fogja támogatni a fenntartóváltást. Kocsis szerint ugyanis sok a kérdés az átvétel körül, például nem világos, hogy az egyházi fenntartást elutasító szülők mely másik általános iskolába vihetnék gyermekeiket. Azt sem látta garantáltnak, hogy a kerület egyik legjobbjának számító iskola pedagógusi kara megmaradhat. Kocsis nehezményezte azt is, hogy az önkormányzatot nem kereste meg az egyház – írja a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik