Belföld

Szakadó esőre ébredtünk Budapesten, de nem tart örökké

Pénteken változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, több napsütés a Nyugat-Dunántúlon és az Alföld keleti, északkeleti részein lehet. Délelőttig főként a Balaton és Tisza vonala közt várható eső néhol jelentősebb mennyiségben, majd napközben legnagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felén és a középső országrészben alakulhat ki zápor, délelőtt délnyugaton esetleg zivatar – írja a kiderül.hu.

Késő estére csökken a felhőzet, és mindenütt megszűnhet a csapadék.

Az északnyugati, északi szél egyre többfelé feltámad és megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és a Bakonyban viharos lökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 12 fok között valószínű, de Szabolcsban 13, 14 fok is lehet. Késő este jellemzően 5 fok köré hűl le a levegő.

Csütörtökön egyébként havazott a Kékesen, hétvégére pedig hidegfront érkezik az ország fölé.

(kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik