Belföld

Azt mondta, hogy akkor erőszakolja meg az ötéves kislányt, amikor akarja

A férfi élettársa unokáját molesztálta. Már 2013 óta zaklathatta élettársa unokáját a férfi.

Első nyilvános ülését tartja hétfőn a Debreceni Ítélőtábla egy férfi ügyében, aki a vád szerint molesztálta élettársa ötéves unokáját még 2013-ban. Első fokon tavaly októberben született ítélet, a törvényszék

szexuális erőszak bűntettében és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek és hét év fegyházbüntetéssel sújtotta.

A döntés szerint a vádlott, miután letöltötte büntetése kétharmadát, szabadulhat. Vagyis csak szabadulhatott volna, az ítélet ugyanis nem emelkedett jogerőre, az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője pedig felmentésért.

A bíróság megállapította: a férfi 2012 áprilisa óta nevelte élettársával közösen az asszony két unokáját. A vád szerint

2013 júniusában, amikor az akkor öt esztendős kislány beteg volt és nem ment óvodába, a vádlott legalább három alkalommal nemi szervét a gyermek szeméremtestéhez érintette.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor molesztálta a gyereket. 2013 szeptemberében az ölébe ültette őt, fogdosta, simogatta. A férfi ekkor lebukott, élettársa – a kicsi nagymamája – rajtakapta és kérdőre vonta. A férfi erre

azt mondta, akkor teszi magáévá a kislányt, amikor akarja.

A vád szerint mindezeken túl a számítógépén pornófilmeket tárolt, ezeket pedig a lebukása előtt, még augusztusban megmutatta mindkét kisgyereknek, „veszélyeztetve ezzel az értelmi és erkölcsi fejlődésüket”.

A vádlott egyébként csak kiskorú veszélyeztetésében ismerte el a bűnösségét, azt, hogy molesztálta a kislányt, tagadta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik