Belföld

Névvel, címmel, bűnlajstrommal 11 kopasz ellen terjesztettek be vádindítványt

Bíróság elé kerülhet a Nemzeti Választási Irodán felvonuló kopaszokból álló csapat szinte összes tagja. Az MSZP népszavazási indítványának beadását akadályozó társaság ellen vádindítványt nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékre. A nagy politikai botrányt kavaró verőemberek közül többeket a közügyektől való eltiltással is büntették már köztörvényes balhéik miatt.

Már majdnem egy éve, hogy a Nemzeti Választási Iroda auláját megszállta egy kigyúrt kopaszokból álló csoport: a Magyar Szocialista Párt 2016. február 23-án akarta leadni a vasárnapi boltzár elleni népszavazás indítványát.

Az NVI előterében tömörülő kopaszok megakadályozták Nyakó Istvánt, az MSZP politikusát, hogy elsőnek bélyegezze le az ellenzéki kezdeményezését, és a segítségükkel kapott elsőbbséget Erdősi Lászlóné, Herceghalom polgármesterének felesége, aki a kormány által elrendelt vasárnapi zárvatartás folytatása mellett kampányolt volna. A kopaszok az NVI-ben mutatóban egy-egy mappát szorongattak a kezükben, mintha maguk is népszavazási kezdeményezéssel érkeztek volna, az akció után azonban azonnal elhagyták az épületet.

A Kúria tavaly tavasszal kimondta, hogy Erdősiné a kopaszok fellépése miatt jogellenesen szerezte meg a népszavazási kezdeményezés lehetőségét.

Erdösi László (Fotó: 24.hu / Berecz Valter)
Erdősi Lászlóné (Fotó: 24.hu / Berecz Valter)

A csoport ellen el is kezdődött egy rendőrségi nyomozás választás és népszavazás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és bár beazonosították a résztvevőket, a vizsgálatot leállították, még mielőtt vádemelésre sor került volna. Így a mai napig nem tudható, hogy ki tervezte meg az akciót, és ki hívta a választási irodához a kigyúrt figurákat.

Ez a titok is tisztázódhat: a csapat 11 tagja hamarosan mégis vádlottként állhat a bíróság elé – tudta meg a 24.hu.

Nyakó István, és jogi képviselője, Czeglédi Csaba a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal adatai alapján pótmagánvádas eljárást indított a csoport tagjai ellen. A korábban beazonosított két kopasz helyett a napokban beadott újabb vádindítványban már 11 kigyúrt neve szerepel.

Amennyiben a bíróság elfogadja, Erdősi Lászlónénak és kísérőjének, Varró Ádámnak bűnsegédként kell majd felelni a kérdésekre.

A vádindítványban szereplő vádlottak nem először kerülnek az igazságszolgáltatás fórumai elé. A 24.hu úgy tudja,

az elsőrendű vádlottként megnevezett szolnoki illetőségű Cs. Mihályt közlekedési kihágások mellett rablásért, erőszakkal elkövetett lopásért, súlyos testi sértésért vonták korábban felelősségre, a másodrendű budapesti K. Tibor Attila pedig többek között gyermekkorú ellen elkövetett súlyos testi sértés, több rablás és kábítószerrel való visszaélés miatt kapott több év börtönbüntetést és összesen 5 év közügyektől való eltiltást.

A verőemberekből álló csapat több tagját korábban összefüggésbe hozták a Fradi Securityval, és az is kiderült, hogy Kubatov Gábor Fradi-elnök (egyben Fidesz-alelnök) titkára és az idős nő segítője, Varró Ádám gimnáziumi osztálytársak voltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik