Belföld

3,6 milliárdot költ az MNB alapítványa a Vár régi városházára

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 01. 31. 14:57

Nem meglepő módon a Magyar Építők nyerte a kivitelezést az Úri utca 21. felújításának második ütemére.
Korábban a témában:

Gyönyörű régi épület a Budai Várban az Úri utca 21. alatti régi városháza, amit a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa fog felújítani 3,6 milliárd forintért – írja az Átlátszó. A lap szerint az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg a tájékoztatás kedden.

Ebből a 3,6 milliárdból újítják fel a műemlék épületet, illetve alakítják át már a második ütemben.

Az alapítvány székhelye is itt van, a házat 1,85 milliárdért vette meg a jegybank. A PADA honlapja szerint “egy angol nyelvű interdiszciplináris PHD programnak és egy kiállítótérnek” ad majd helyet a ház. Az épület koncepciótervére és a projektmenedzsmentre az Eiffel Palace-t is felújító DVM Kft. 76,5 milliót kapott a PADA-tól, de a 3758 négyzetméteres ház felújítása az Átlátszó szerint jóval drágább lesz.

A PADA a műemlékvédelmi szempontok, valamint a középkori falak és az ingatlan beázástól való védelme miatt döntött úgy, hogy gyorsított eljárásban választ kivitelezőt. A győztes a Magyar Építő Zrt. lett. A 3,6 milliárdos ajánlatuk 400 millió forinttal olcsóbb az előzetesen becsült 4 milliárdos költségnél.

Az első ütemet anno szintén a Magyar Építő végezte, ekkor korszerűsítették és bővítették. A doktori iskola mellett könyvesbolt, étterem, kávézó és gourmet-szaküzlet is lesz a házban. A Magyar Építőről tudható, hogy 2015 májusában vette meg a Körösaszfalt Zrt., aminek anyacége a Duna Aszfalt Kft., Szíjj László érdekeltsége. A Magyar Építőről legutóbb az a hír jött ki, hogy a tervezettnél 2 milliárd forinttal drágábban újítja fel a Szépművészeti Múzeumot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.