Belföld

Veronai tragédia: délre itthon lehet a negyedik sérült

Hétfőn várják az olaszországi buszbaleset negyedik sérültjét a Honvédkórházba.

A Klubrádió reggeli műsorában az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy a fejsérülést szenvedett férfi szállítását is vasárnapra tervezték, de az indulás előtti utolsó orvosi konzultáció úgy döntött, megvárják a reggeli CT-vizsgálati eredményét. Ha a vizsgálat nem mutat állapotromlást, akkor a tervek szerint 11 óra körül indul el a mentőhelikopter Veronából. A negyedik sérültet is a Honvédkórházba viszik.

Győrfi Pál azt mondta, az áldozatok azonosítása folyamatban van, de a mentőszolgálatnak nagy   dilemmát jelent, mennyi információt adjon ki. A tragédiához jobban illene a csend, de értik, hogy információkra szükség van. Az ügyet nehezíti, hogy a busz kiégett, az azonosítás DNS alapján történik, ami hetekig is eltarthat.

Az egészségügyért felelős államtitkára szerint egy-két óránként érkezik tájékoztatás a hétvégi buszbaleset még Olaszországban ápolt sérültjeinek állapotáról. Ónodi-Szűcs Zoltán az állami médiában elmondta: a budapesti Honvédkórházba érkezett sérültek állapota stabil, fel fognak épülni, ha műtétekre lesz is szükségük, és “nagyon jó kezekben vannak”.

A baleset súlyos sérültjeit vasárnap hazahozták, este 6 órakor repülővel, majd helikopterrel kórházba érkezett első két sérült egy 50-60 év körüli pár. Ők másod- és harmadfokú égéseket szenvedtek, a következő napokban dől el, hogy gyógyulásukhoz szükség lesz-e műtétekre. A harmadik sérült egy 30 év körüli férfi csonttöréssel, szalagsérüléssel, kisfokú égési sérüléssel.

A poszttraumás stressz miatt a túlélők hosszú pszichológiai utókezelést kapnak. Hétfő reggel, a nemzeti gyásznapon félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik