Belföld

Orbán apjának cége és a Mészáros fiúk vállalkozásai is beszállítanak a MÁV-nak

Felcsút kapcsán leggyakrabban Orbán Viktor miniszterelnök és a helyi nagyvállalkozó-polgármester, Mészáros Lőrinc nevével találkozunk, a lassan egyhangúvá váló felcsúti sikerkalendárium azonban most egy ritkábban említett névvel gazdagodik.

Nem először lehet hallani a polgármester testvérének, Mészáros Jánosnak, pontosabban a tulajdonában lévő cégnek a közbeszerzési sikereiről. A 444.hu cikke szerint az Agro-Felcsút Kft. szállította az alkatrészeket a Várkert Bazár üzemeltetőjének, most pedig a MÁV-nál nyert el egy

7,4 millió forintos megrendelést – értesült a 24.hu.

A szerződést 2016. március 25-én kötötték meg, az Agro-Felcsút egészen 2018. március 25-éig  MTZ alkatrészek beszerzésével járul hozzá a Magyar Államvasutak működéséhez. A felcsúti vállalkozás egyre sikeresebb az Opten céginformációs adatbázisának adatai alapján, míg 2011-ben még csak 155,3 millió, addig tavaly már 855,1 millió forintos nettó bevételt ért el, tehát megötszörözte bevételeit. Látványosabban:

Az állami vállalatnak nem kellett kiírnia közbeszerzést, mivel a megrendelés értéke nem éri el a 8 millió forintot. A közbeszerzési értékhatárok változtatásáról a 444.hu itt írt, hamarosan a nagyobb értékű szerződéseket sem kell majd megpályáztatni.

Legutóbb akkor írtunk a Mészáros-család sikereiről, amikor megtudtuk, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég 25 millió forintért szereli a klímát.

Orbán Viktor apja is a saját lábán áll

Az Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a többségi érdekeltségében lévő, gánti Dolomit Kőbányászati Kft. is a MÁV szerződéslistáján van egy

24,5 millió forintos tétellel.

Az állami cég május 27-én szerződött a bányászati céggel, a Dolomit 2018. május 27-éig “SZK1 és SZK2 anyag beszerzéséről” fog gondoskodni. A Google segítségével arra jutottunk, hogy az SZK1 egy szemcsés, az SZK2 pedig egy vízáteresztő képességgel rendelkező keverék, de akit bővebben érdekel a téma, kattinston ide.

A Dolomit egyébként parádésan teljesít, korábban a napi.hu írt arról, hogy a miniszterelnök édesapjának érdekeltsége meg sem érezte az építőipart is érintő válságot, 2008 és 2014 között 1 milliárd forint osztalékot fizettek ki. A Dolomit az egyre drágább és drágább budapesti vizes-vb munkálataiban is közreműködik: a Margitsziget csatornázásában kapott feladatot.

Szintén az Optenben néztünk utána, hogyan is alakult a cég nettó árbevétele 2011 óta:

És nem maradhat ki egy Mészáros Lőrinc-féle beszállítás sem. A MÁV az R-kord Építőipari Kft.-vel október 25-én kötött 2019. október 25-éig tartó szerződést, tárgya “közreműködés a Bp. távközlési vonalkábel helyreállításában”, értéke

48 millió forint.

Az R-Kord egy viszonylag új csillag Felcsút egén, a Figyelő idén év elején írta meg, hogy a szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozás a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal villamosításán dolgozhat  eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért, majdnem 8 milliárd forintért. Mészáros 2013-ban szerzett érdekeltséget a cégben, nézzük, jó lóra tett-e:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik