Belföld

Kiosztották Mészáros Lőrinc díjait

Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)

A Mészáros Alapítvány kuratóriuma szombaton első alkalommal osztotta ki felsőoktatási ösztöndíjait azoknak a Vál-völgyi fiataloknak, akik valamely főiskolán vagy egyetemen első-, másod-, vagy harmaddiplomás képzésre járnak.

Mészáros Lőrinc alapító elmondta, hogy az alapítvány célja a Vál-völgyében és annak peremén élő fiatalok sikerességének biztosítása.

Reményét fejezte ki, hogy a hallgatók egyetemi-főiskolai éveik után a környéken helyezkednek el, mert erre minden lehetőség adott. Megjegyezte, hogy ez nem volt a jelentkezés feltétele, mint ahogy a tanulmányi eredmény sem, mindössze a Kajászón, Válon, Tabajdon, Alcsútdobozon, Felcsúton vagy Vértesacsán bejegyzett lakcím számított.

Mészáros Lőrinc közölte: 128, harmincadik életévét be nem töltött diák jelentkezett. Jelezte, hogy a kör a jövőben bővülhet, így öt éven belül megduplázódhat az ösztöndíjasok száma.

Az alapító az MTI kérdésére elmondta: a 126 ösztöndíjas havonta 50 ezer forintot kap tanulmányai befejezéséig, de az első diploma megszerzése után a másod- és harmaddiplomás képzés elkezdésekor is jogosulttá válik a támogatásra.

Jegyezzük meg, Mészáros Lőrinc az ország 28. leggazdagabb embere, vagyona 35,4 milliárd forintra rúg, egy modern kori mecénás ő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik