Belföld

Provokációtól tart a Fidesz a vasárnapi ünnepen

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 21. 15:04

Sőt, fizetett provokátorokról és alvilági közreműködőkről is tudomásuk van.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója arról beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, hogy pártjának

biztos forrásból származó információi vannak arról, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg a vasárnapi állami ünnepséget.

Sőt, a biztos forrásból származó információik szerint

az alvilághoz köthető figurákkal együttműködésben provokálnának a rendzavarásra készülők.

Hogy kik azok?

Az Együtt részéről Juhász Péter és Szigetvári Viktor is az állami ünnepség megzavarására buzdít, a Civil Ellenzéki Kerekasztal nevű szervezet pedig szintén provokációra, balhéra készül

– mondta Hidvéghi, figyelmeztetve, hogy

akik fizikai erőszakra buzdítanak, azok kimeríthetik a garázdaságra felbujtás tényállását is.

A kommunikációs igazgató arra szólította fel a baloldalt, hogy

ne zavarja meg az ünnepet, ne provokáljon, értse meg, hogy egy nemzeti ügyről, egy nemzeti ünnepről van szó, amelyet méltón és békésen szeretnénk megünnepelni.

A Fidesz egyébként már többször beszélt fizetett provokátorokról annak kapcsán, hogy a múlt vasárnapi tüntetésen Juhász Péter, az Együtt politikusa azt mondta, amit Orbán Viktor csinál, az nem kormányzás, hanem bűnözés, és ahol megjelenik a miniszterelnök, ott fütyüljék ki, így az október 23-i beszéde alkalmával is.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.