Belföld

Hárítanak a minisztériumok a bicskei gyermekotthon igazgatójának kitüntetése kapcsán

A tárcákat azért keresték meg, hogy kiderüljön, kinek az ötlete volt a kitüntetés.

Egymásra mutogatnak a minisztériumok a bicskei gyermekotthon igazgatójának kitüntetésével kapcsolatban – tudósít az atv.hu.

Október elején az RTL műsorában beszélt az intézmény több volt lakója is arról, hogyan molesztálta az igazgató éveken keresztül a rá bízott gyerekeket. Az intézményvezetőt már korábban, szeptember 23-án felfüggesztették állásából a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján.

Az igazgató köztiszteletben álló szereplője volt a helyi közéletnek, a Bicskei Szó című helyi hírblogon a botrány kirobbanása után is őt támogató írás jelent meg. Az intézményvezető még augusztusban állami elismerést, bronz érdemkeresztet kapott a gyermekvédelem terén elért eredményeiért.

Az atv.hu szerette volna megtudni, kinek az ötlete volt az igazgató kitüntetése, aki ellen már korábban volt nyomozás, de akkor a gyerekek sorra visszavonták vallomásukat, végül a rendőrség azzal zárta le az eljárást, hogy nem volt megalapozott a gyanú.

A kitüntetést Lázár János adta át, de a Miniszterelnökség azt közölte, hogy a miniszter Balog Zoltánt, az emberierőforrás-tárca vezetőjét helyettesítette.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a megkeresésre azt válaszolta, hogy

Balog Miniszter úr távollétében valamennyi állami kitüntetést Lázár Miniszter úr adta át a Vigadóban. A kérdésben szereplő kitüntetettet a Kitüntetési Bizottság javasolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik