Molesztálás a bicskei gyermekotthonban – négy éve vizsgálódtak ott, és találtak is problémákat

Vizsgálatot rendelt el az alapjogi biztos a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése kapcsán, a bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthonban felmerült szexuális zaklatás ügyében – közölte a ombudsmani hivatal kedden. Székely László “hivatalból vizsgálja, hogy megtették-e, illetve ha igen, akkor hogyan tették meg azon lépéseket, amiket négy éve, ugyancsak a bicskei gyermekotthonban felmerült szexuális molesztálás gyanújának kivizsgálásáról kiadott jelentés sürgetett.

A négy évvel ezelőtt végzett vizsgálat jelentése szerint  az adatok arról tanúskodnak, hogy a gyermekekkel foglakozók közül többen tudtak a szexuális bántalmazás gyanújáról, azonban a gyermekek valós segítséget nem kaptak. A jelentés rögzíti azt, hogy már a gyermektől érkező első jelzést követően lehetőség lett volna szakember – pszichológus, gyermekjogi képviselő, gyámi tanácsadó – eljárására. Az ombudsmani vizsgálat akkor azt is feltárta, hogy az igazgatóhelyettes, akit a gyámhivatal gyámul kirendelt, hosszú évek óta munkakapcsolatban állt a gyanúsított igazgatóval, neki volt alárendelve. A biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatta a büntetőjogi felelősséggel összefüggő kérdéseket, ezért a jelentése annyit rögzít, hogy a rendőrség az igazgató ellen folytatott nyomozást 2012 nyarán megszüntette, mivel akkor nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

Az RTL Klub Házon kívül című műsorában az intézet több lakója beszámolt arról, hogyan molesztálta őket és társaikat az igazgató, aki egyébként a város megbecsült polgára volt, tevékenységéért állami kitüntetést is kapott. A szexuális zaklatás évtizedeken keresztül folyhatott az intézményben, bár öt évvel ezelőtt indult vizsgálat ez ügyben, az nem zárult eredménnyel, és utána minden úgy folytatódott, mint előtte – derült ki a műsorból.

A riport október 5-én került adásba, de az igazgatót már előtte, szeptember 23-án felfüggesztették, miután a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése által tudomást szerzett a szexuális zaklatás gyanújáról. Belső vizsgálatot rendeltek el és rendőrségi feljelentést tettek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

BERLIN, GERMANY - AUGUST 24:  Defense Minister Ursula von der Leyen (CDU) arrives for the weekly German federal Cabinet meeting on August 24, 2016 in Berlin, Germany. High on the meeting's agenda was discussion of federal policies towards civil defense.  (Photo by Adam Berry/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.