Belföld

Még mindig a bicskei gyermekotthonban lakik a szexuális zaklatással gyanúsított igazgató

Balog Zoltán miniszter a nemzeti vagyonkezelőhöz fordult, hogy legalább a vizsgálat idejére kiköltöztessék a felfüggesztett intézményvezetőt.

Még mindig a bicskei gyermekotthonban lévő szolgálati lakásban lakik az intézmény vezetője, akit azután függesztettek fel állásából, hogy felmerült vele szemben a gyanú, hogy az otthonban lakó gyermekeket szexuálisan zaklatta.

Az RTL Klub Házon kívül című műsorában az intézet több volt lakója nevét és arcát vállalva számolt be az esetekről, és nevelők is beszéltek arról, hogy évekkel ezelőtt már kezdeményezték az ügy kivizsgálását, de eredménytelenül zárult az eljárás, és utána minden folytatódott úgy, ahogyan addig.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az RTL Klubnak pénteken azt mondta: felszólították az intézményvezetőt, hogy legalább a vizsgálat idejére hagyja el az otthont, de hatósági lehetőségük nincs. Az ingatlan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll, ezért hozzájuk fordult a miniszter.

Az MNV azt közölte, hogy pénteken kapták meg a miniszter levelét, amelynek nyomán haladéktalanul intézkedni fognak.

Hétfőn egyébként külső vezető érkezik az intézmény élére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik