Belföld

Hipermarketeket fenyegetett robbantással Budakeszin és Budaörsön

Eljárás egy 28 éves bicskei fiatalember ellen Bicskén, aki a gyanú szerint szeptember végén azzal hívta fel a rendőrséget, hogy bomba fog robbanni egy budakeszi áruházban. “Akcióját” október elején megismételte, akkor szintén egy budakeszi és egy budaörsi hipermarketet fenyegetett meg.

A telefonálót a második hívás után alig egy órával elkapták Budakeszin. Előállították, elszámoltatása folyamatban van – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint ismert, idén egy másik fenyegetőzővel is meggyűlt a rendőrség baja idén. A szintén budaörsi áruházakra “szakosodó” fiatalemberen egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében ütöttek rajta még májusban, az elfogásról sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség. A rejtélyes – egyúttal költséges – telefonhívásokért felelős gyanúsítottat rengeteg rendőr kereste, az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK. Azután sikerült elkapni, hogy egy hegyvidéki fülkéből újabb fenyegető hívást indított. Őt nem “csak” bombafenyegetésekkel hozták összefüggésbe, hanem felmerült, hogy ő felelhet több tucat hétvégi ház felgyújtásáért is Budaörsön.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik