Belföld

Budapesti robbantás: távirányítót használt a tettes

Ezt szemtanúk, illetve a kamerák felvételei is megerősítették.

A Magyar Idők információi szerint a tettes előre az épület elé készítette a bombát tartalmazó csomagot, lesben figyelte a két rendőrt, és akkor robbantott egy távirányító segítségével, amikor a járőrök mellé értek. A lap úgy tudja, ezt szemtanúk, illetve a kamerák felvételei is megerősítették.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület ülése után azt mondta: a robbantás motivációjáról keveset tudni jelenleg, de a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista háttérmotiváció nem valószínűsíthető.

A jelek szerint – ahogy korábban az országos főkapitány is mondta – a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont. Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent feltételezéseknek nincs valós alapjuk. A pánikkeltésnek helye nincs – szögezte le.

A Teréz körúti robbantással kapcsolatos híreinket itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik