Belföld

Jövőre tárgyalhatják Brüsszelben a kvótaellenes pert

24.hu
24.hu

2016. 09. 21. 06:51

2017-ben juthat tárgyalási szakba az Európai Unió Bíróságán a kvótaellenes per - mondta a Magyar Idők szerdai számában megjelent interjúban Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Korábban a témában:

Mint mondta, az eljárást kiemelt figyelem fogja kísérni, mert jogi és politikai értelemben is precedensértékű ítélettel zárulhat, noha jogi értelemben az október 2-i referendum és a per között nincsen kapcsolat.

A bírósági eljárás egy már megszületett döntés, 120 ezer migráns kötelező szétosztása ellen irányul, a népszavazáson viszont a jövőnkről dönthetünk

– fogalmazott.

A közigazgatási felsőbíróság intézményének bevezetése kapcsán a miniszter arra utalt, hogy már a 2014-es miniszteri meghallgatásakor jelezte: ezzel a kérdéssel foglalkozni szeretne, okként pedig a magyar joganyag mintegy nyolcvan százalékát kitevő közigazgatási jog szerteágazóságát jelölte meg.

A szervezeti átalakítás, a regionalizáció egyik célja, hogy koncentráljuk a szaktudást. A 7-8 regionális bíróság fölött létrejönne a közigazgatási felsőbíróság, a csúcson pedig változatlanul a Kúria maradna. Nem célunk tehát az igazságszolgáltatás egységének megbontása

– tette hozzá.

Hozzátette, hogy a szervezeti reform mellett elkészült az önálló közigazgatási perrendtartás, amiről nincs vita.

A nézeteltérés csak a szervezeti átalakítást illeti, de bízom benne, hogy az év végére meg tudunk egyezni, és 2018-tól megkezdheti működését ez az új rendszer

– hangsúlyozta. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind