Belföld

Retteg a kormány, zsarol a Fidesz

Körlevél ment a polgármestereknek, hogy településük hozzon migránsellenes határozatot. A dacolókról lista készül.

A Népszava szerint a kormánypárti többségű önkormányzatok sorra kapják az olyan leveleket, amilyeneket legutóbb Fenyvesi Zoltán, a Fidesz Veszprém megye 3. számú választókerületének elnöke küldött azon polgármestereinek, ahol eddig még nem hoztak migránsellenes határozatot. A levél szerint a határozatról tájékoztatni kell a lakosságot, mert

felelős településvezető a referendumon való részvételre és NEM szavazat leadására buzdít.

A testületi döntést a helyi Fidesz-irodának jelenteni kell, hogy nyilvántartásba vehessék a feladatot teljesítő településeket. Jogszerűen egy fideszes választókerületi elnök a tőle mindenben független helyhatóságok döntéseiről semmilyen tájékoztatást nem kérhetne – írja a lap.

A Népszava – a birtokába került levél alapján – azt írja, a lista lehet annak a fenyegetésnek az alapja, hogy azok között a városok között osztják majd szét a bevándorlókat, ahol nem szavazták meg a határozatot. A megkeresett önkormányzatok többsége azért fogadja el a határozatot, hogy később ne ezen múljon a kormányzati támogatás. A polgármesterek erről nem mertek nyilatkozni, de a lap több helyről is megerősített információi szerint ez áll a határozati javaslat átvételének hátterében.

Fenyvesi Zoltán nemcsak azt várja el, hogy körzetében minden település ítélje el a menekültkvótát, hanem ehhez még határozatmintát is küldött.  A lap szerint az érintett települések polgármestereinek jó része független, a Fidesznek rájuk tehát semmilyen befolyása sem lehetne, mivel ez sértené a választott településvezetők függetlenségét, de a kormány retteg a kudarctól, amelynek komoly hatása lenne egy-egy választókerületi elnök karrierjére is a pártban. A Népszava próbálta felvenni a kapcsolatot Fenyvesi Zoltánnal, hiába.

Együtt: aki most csal, az 2018-ban is csalni fog

Előzőleg a Nemzeti Választási Bizottság jogsértőnek nyilvánította, hogy a Fidesz-KDNP III. kerületi népszavazási standjánál az óbudai önkormányzat pólójában kampányoltak fiatalok. Egy magánszemély kifogásolta, hogy szeptember 12-én a Fidesz-KDNP pultjánál a szórólapot osztogató három ember pólóján az óbudai önkormányzatra utaló felirat volt.

Patyi András, az NVB elnöke tudatta: az önkormányzat nem résztvevője a kampánynak, kiegyensúlyozott magatartást kell tanúsítania, nem befolyásolhatja a versenyhelyzetet. 

A döntés után Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja tudatta, hogy az ország több fideszes vezetésű városában is az önkormányzat nevében kampányolnak aktívan a Fidesz mellett. Ezért az Együtt országosan figyelni fogja, mely önkormányzatok nem tartják be a semlegesség követelményét.

Mert aki 2016-ban csal egy népszavazáson, az 2018-ban is csalni fog.

Spät Judit szerint Óbudán a választás tisztaságának egyik alapelve sérült, az önkormányzatoknak ugyanis semlegesnek kell maradniuk a pártok versenyében. Az Együtt politikusa felháborítónak nevezte, hogy a Fidesz-kormány propagandagépezetének semmi nem elég.

Eddig is milliárdokért hazudtak az adófizetők pénzéből Európáról, a menekültválságról és hazánk kötelességeiről. De most már a fideszes önkormányzatok is beszálltak a helyi polgárok pénzével az Orbán-kormány népszavazási kampányába.

Spät Judit jelezte, az óbudai jogsértés nem egyedi, több fideszes vezetésű városban tapasztalta, hogy fideszesek a város nevében kampányolnak. A párt országszerte figyelni fogja, mely önkormányzatok adják fel semleges státuszukat és minden egyes esetben az NVB-hez fordul. Ha egy 2016-os népszavazáson az önkormányzatok átlépnek egy határt és aktívan a Fidesz érdekeit képviselik, akkor 2018-ban ezt ipari méretekben fogják tenni. “Mert aki 2016-ban csal, az 2018-ban is csalni fog” – tette hozzá az Együtt elnökségi tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik