Belföld

Egyházi vezetők, rabbik válaszoltak arra, szerintük mire kell szavazni a népszavazáson

24.hu
24.hu

2016. 09. 15. 09:22

Korábban a témában:

Habár az egyházak nem mondták meg híveiknek, hogyan szavazzanak a közelgő népszavazáson, azért voltak már bőven olyanok, akik kifejtették erről véleményüket. Az Orbán-család jó barátja, a menekülteket gyalázó pap, aki többek között azt mondta,

kedves testvéreim, mi európai emberek, nem állíthatjuk, hogy fehér emberként felebarátként kezelnénk a színes bőrűeket.

A hajmáskéri lelkész történelmi hősöknek nevezte a határvédőket, mert “vállalják a fertőzéseket is, amelyeket ki tudja honnan hoznak be azok, akik rabolnak”.

De megszólalt már a makói plébános is, akit aggaszt, hogy az egyházak vezetői még mindig nem reagáltak a menekültválságra, és az is zavarja, hogy a kormánykampány és a “királyi média” hírei mennyire egyoldalúan kommunikálják a népvándorlás rendkívül összetett problematikáját.

A röszkei plébános pedig azt hiányolta, hogy abba senki nem gondol bele,

mi van akkor, ha Isten maga engedi a tapasztalt migrációs folyamatot, hogy számon kérjen bennünket emberségről, hitről, evangéliumi elkötelezettségről?

A Heti Válasz megkérdezett néhány egyházi vezetőt, püspököt, szerzetest, rabbit, hogy mi az ő álláspontjuk a kvótareferendumról. A válaszok és néhány indok:

Márfi Gyula, Veszprém katolikus érseke:

“Nemmel fogok szavazni, mert ha vendégeket hívok a házamba a szomszédokkal való egyeztetés nélkül, nem várhatom el tőlük, hogy a vendégeimről ők gondoskodjanak.”

Beer Miklós, Vác katolikus püspöke:

“Nemmel fogok válaszolni. A népszavazás jelzés az unió vezetőinek, hogy így nem lehet megoldani a helyzetet.”

Balás Béla, Kaposvár katolikus püspöke: 

A népszavazásra elmegyek, a kérdésre nemmel fogok válaszolni, mert magyar vagyok.

Magyarságunk ugyanis istenadta kincs, semmivel sem kockáztathatjuk.

Kozma Imre lelkész, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke:  

“A népszavazási kérdésre a válaszom nem. Ez nem azt jelenti, hogy érzéketlen lennék, hanem azt: hozzájárulásunk nélkül minden döntés diktatórikus. Ebből pedig nem kérünk.”

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita:

“Kénytelen vagyok azt válaszolni, hogy nem akarom. Nyilván tudni kell nemet is mondani – például a betolakodásra.”

Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke: 

“A válaszom, nem. Az ebben a formában feltett kérdésre más válasz nem adható.”

Németh Sándor A Hit Gyülekezetének vezető lelkésze:

“A válaszom: nem. A migránstömegek letelepítése hazánkban is drasztikusan növelné a terrorveszélyt”

Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke:

“A kampányban két dolgot láttam: az egészséges emberi félelmeket felhasználva és alakítva próbálják befolyásolni a szavazókat, illetve éppen ellenkezőleg, nevetségessé tenni a görcsös akarást. Ebben a játékban nem veszek részt. Abban a fél órában, amíg szavaznék, inkább elmondok húsz zsoltárt.”

Köves Slomó az EMIH vezető rabbija:

Ezek a kérdések a zsidó közösségek számára fokozott, a mindennapi fizikai biztonság kockázataihoz kapcsolódnak, így nem tartanám szerencsésnek, ha a betelepítés bármilyen formája kötelező és ellenőrizetlen lenne.”

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind