Belföld

A focisták megúszták a tömegverekedést

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 09. 07. 09:06

Nem emeltek vádat ellenük, pedig nem csak a labdát rúgták az atkári rangadón.

Mint korábban megírtuk, tömegverekedés miatt félbeszakadt tavaly a megyei III. osztályban megrendezett futballmérkőzés Atkár községben. Nyomozás indult, a Gyöngyösi Járási Ügyészség pedig a napokban hozott határozatot az elkövetőkkel szemben.

A lezárt nyomozás szerint 2015. szeptember 20-án Atkáron a helyiek az azóta már feloszlott Hevesi LSC II. csapatát fogadták. A találkozó 70. percében – 3-0-ás hazai vezetésnél – a vendégek egyik játékosa a félpályán hátulról akasztotta a labdát birtokló atkári középpályás lábát. Ebből szóváltás alakult ki, ami nem csitult, noha a játékvezető szabadrúgást ítélt, és sárgalapot adott egy hangoskodó futballistának.

Az indulatok elszabadultak a pályán

A két csapat játékosai összeverekedtek, lökdösődtek. Többen földre kerültek. Az egyik hevesi
gyanúsított még hátba is rúgta ellenfelét, aki felbukott. Ezt látva egy néző is berohant a gyepre, hogy segítsen a hevesiek bántalmazásában testvérének, aki az atkári csapat tagja volt. A történtek miatt a bíró végül lefújta a mérkőzést, majd hat játékosnak piros lapot mutatott fel.  Őket a Megyei Labdarúgó Szövetség később eltiltással büntette.

A verekedők erőszakos magatartása – ami a nézőkben és játékostársaikban egyaránt megbotránkozást, riadalmat keltett – csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének minősült.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség ugyanakkor a vádemelés elhalasztásáról döntött. A hét gyanúsítottnak csak akkor kell bíróság elé állnia, ha a húsz hónapos, illetve egyeseknél két éves próbaidő alatt újabb szándékos bűncselekményt követnek el. Az ügyészség azért döntött így, mert mert úgy ítélte meg, hogy ez az intézkedés is biztosítja, hogy a magukról megfeledkezett férfiak a jövőben jogkövető magatartást tanúsítsanak.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind