Belföld

Tini késelt kis híján halálra egy mentőst Budapesten – vádat emeltek ellene

24.hu
24.hu

2016. 08. 03. 10:34

Hamarosan bíróság elé állítanak egy 16 éves kamaszt, aki tavaly novemberben megkéselte a rajta éppen segíteni próbáló mentőápolót Budapesten. Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete – ezért kell felelnie.

A vádirat szerint a 16 éves fiú 2015. november 03-án  a reggeli órákban egy XXI. kerületi társasházban lett rosszul, összeesett a liftben, miután valamilyen pszichoaktív szert fogyasztott. A mentőket a lakók értesítették. A tini e beteghordó székben ült bekötve, az ápoló pedig közvetlenül vele szemben. Útközben a fiúnak tévképzetei támadtak, a mentős próbálta megnyugtatni, de nem tudta. A fiatal kicsatolta az övét és a földön heverő iskolatáskájából előrántott egy kést. Ekkor az Üllői úton jártak, a sofőr azonnal félreállította a járművet.

Az ápoló kérte a kamaszt, hogy adja oda a kést, de ő nem volt hajlandó. Hirtelen kinyitotta azt, felállt, és egy határozott mozdulattal hasba szúrta a mentőst. Ezután sem állt le, újabb sebet akart ejteni a férfin, akinek sikerült ráfognia a kés pengéjére. Kollégája közbelépett, így végül sikerült elvenniük  a kést tőle. A sofőr fogta le a fiatalt, amíg megérkeztek a rendőrök.

A mentős életveszélyes állapotban került kórházba, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.


Fotó: MTi

A tini jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, de az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott vele szemben. ha bűnösnek találják, tizenöt évet is kaphat – derül kia  Fővárosi Főügyészség szerdai tájékoztatásából.


Fotó. MTI

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Stressed out businesswoman on her computer.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.