Belföld

Több mint hatmilliárd ment el a Liget projektre

24.hu
24.hu

2016. 07. 28. 06:40

Korábban a témában:

Az elmúlt három évben 6,1 milliárd forintot költöttek a Liget Budapest projekttel kapcsolatos kiadásokra, így ha a kormány mégsem valósítaná meg a projektet, nemcsak a kifizetett vagy megrendelt szolgáltatások ellenértékét veszíthenté az állam, de várhatóan kártérítéseket is fizetnie kellene,  írta a Magyar Nemzet.

A lap kérdésére a beruházó Városliget Zrt. elmondta, a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ mély- és szerkezetépítésére 4,1 milliárd, míg az Új Nemzeti Galéria tervezésére 2,6 milliárd forintot fordítottak. A projekt kommunikációjáét 390 millió forintot fizethetnek ki, a Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó Network 360Kft.-nek, írja a lap.

A Közlekedési Múzeum műtárgyainak elszállítására és a Városligeti Színház tervezésére pedig 130-130 milliót költöttek.

Több mint 500 millió jutott a Közlekedési Múzeum rekonstrukciója tervdokumentációjának elkészítésére, a komáromi Csillag erőd műemléki felújításának előkészítése pedig 146 millió forintos költséget jelentett. Utóbbit a Garancsi Istvánhoz kötődő, Fidesz-közeli Market Zrt. vállalta.

A Városliget Zrt. ezekkel az összegekkel együtt már több mint 15,6 milliárd forintra kötött szerződést – tudta meg a Magyar Nemzet.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.