Belföld

Délben leáll az Uber

Felfüggesztik a szolgáltatást Magyarországon.

A közösségi személyszállító július 24-én 12 órától azért áll le, mert az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Hogy az sofőrök elkerüljék a komolyabb hatósági hercehurcát, az Uber leáll, szombaton utolsó útjukra mi is elkísértük sofőrjeit. 

Az Uber 2014-ben kezdte meg szolgáltatását Budapesten, az utazásmegosztó szolgáltatás ellen azóta a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek több demonstrációt tartottak. Az Uber-fuvarok száma világszerte már elérte a kétmilliárdot. Az Uber 2009 márciusi megalakulása óta 2015 végére érte el az egymilliárdos fuvarszámot.

A szám megduplázását bő fél év alatt a sofőrök és utasok toborzására fordított nagy befektetéseknek tulajdonította a cég vezetője. Az Uber szolgáltatása iránt Kínában a legnagyobb a kereslet, ott mégis veszteséggel működik a vállalat. Az Uber jelenleg a világ 76 országának több mint 450 városában nyújt szolgáltatást, szemben az egy évvel ezelőtti 311 várossal.

A cég közlése szerint Budapesten 160 ezer felhasználója volt, az utazások 39 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik