Belföld

Feltölti a készleteit a Katolikus Karitász a kormánytól kapott 50 millió forintból

24.hu
24.hu

2016. 06. 05. 09:40

A készletek feltöltésére, kiegészítésére fordítja a kormánytól kapott 50 millió forintos támogatást a Katolikus Karitász – mondta Écsy Gábor, a Katolikus Karitász magyarországi szervezetének igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Azt mondta, a pénzből elsősorban a befogadó állomásokra szállítható sátrakat, ágyakat, egészségügyi felszereléseket, takarókat, pokrócokat, élelmiszert, ivóvizet, illetve terepen is használható gépkocsikat vesznek majd.

Hozzátette, hogy az eszközök beszerzése közben is folyamatos az ellátás a szerb-magyar határnál. Emellett hosszú ideje a fóti gyermektáborban is jelen van a szervezet, ahol például a múlt héten érkezett 75 kísérő nélküli fiatal korú ellátását is segítik.

A források feltöltése azért vált szükségessé, mert a Katolikus Karitász készletei az egy éve tartó folyamatos segítségnyújtásban megcsappantak – mondta az igazgató.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KT elnöke pénteken jelentette be, hogy a kormány 250 millió forint támogatást ad a Karitatív Tanács (KT) öt tagszervezetének, hogy támogassa a határon végzett munkájukat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.