Belföld

Szatírokat fogtak a Margitszigeten – egy a kocogóknak, egy a napozóknak mutogatta magát

Szatírokat fogtak a Margitszigeten. Mindketten a keddet választották, hogy mutogassák magukat.

Egyikük a reggeli órákban tűnt fel a strand mögötti területen, a futópálya mellett. Leült a padkára és mutogatta a nemi szervét az arra haladóknak. Egy kocogónak feltűnt, hogy mit csinál, mi több, elkapta és addig nem engedte el a 27 éves fiatalembert, amíg a rendőrök meg nem érkeztek a helyszínre.  Délután érkezett a másik férfi, ő a parton napozó nőket figyelte, és – ahogy a Fővárosi Főügyészség fogalmaz – “nemi vágyának kielégítése céljából előttük szeméremsértő cselekményt végzett”. Kiszemeltjei észrevették és bejelentést tettek, így az egyenruhások nem sokkal később el is fogták.

Előbbi fiatalembert gyorsított eljárásban már szerdán bíróság elé állították szeméremsértés vétsége miatt. Kilencven nap elzárást kapott, illetve egy évre kitiltották a Margitszigetről. A döntés jogerős. A 32 éves férfi ügye sem húzódik sokáig, esetében még ezen a napon ítéletet hoznak. Mindezt őrizetben várja.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik