Belföld

Vona: a Jobbik számára már nem aktuális az EU-ból való kilépés

És azt sem gondolja a pártelnök, hogy a NATO elhagyása józan gondolat lenne.

Magyarország számára az unióból való kilépés most nem fontos kérdés, hiszen Európa 5-10 éven belül átalakul, és talán a javára változik – mondta Vona Gábor, a Jobbik vasárnap újraválasztott elnöke az Inforádióban.

Szerinte a migráció súlyos kihívás, de akár „jótékony pofon” is lehet az EU-nak, ami meggyőzi arról, hogy bizonyos működési mechanizmusokat át kell gondolnia, vagy újra kell értelmeznie. Szerinte az orosz-ukrán konfliktus nagyhatalmi, az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfliktus.

Vona azt is mondta, „nem hinné, hogy józan gondolat lenne” kilépni a NATO-ból, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk a szervezet tagjaként nem kell mindent megtennünk azért, hogy az oroszokkal való konfliktus ne valósuljon meg. Magyarországnak inkább a híd, mint a csatlós szerepét kellene betöltenie, mert utóbbiból még soha nem jöttünk ki jól – fejtegette a pártelnök.

Szerinte az sem ördögtől való, hogy felvessék az államadósság újratárgyalását. Ezt más államok esetében is megteszik, és lehet, hogy ez adott esetben a hitelezőnek is érdeke. Ugyanakkor azt gondolja, ez most nem a legfontosabb vagy legaktuálisabb problémája az országnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik