Tiny little ticks
Belföld

“Állandó fájdalommal élek” – Hiába járt orvostól orvosig a Lyme-kóros nő

24.hu
24.hu

2016. 05. 11. 07:32

Korábban a témában:

Fejesné Forgács Mária évtizedeken át szenvedett anélkül, hogy diagnosztizálni tudták volna betegségét – írja a Blikk.

A nőt elmondása szerint nyolcéves korában csípte meg a kullancs azóta bujkálhatott benne a kór. 

Évtizedekkel ezelőtt egyik reggel arra ébredt, hogy megsüketült, össze kellett varrni a dobhártyáját. Később a szemgolyója kezdett pokolian égni, aminek következtében egyik szemére 70, másikra 35 százalékban megvakult.

A nőt számtalan állami kórházban megvizsgálták és Lyme-tesztet is elvégeztek rajta, végül egy magánklinikán állapították meg nála a betegséget, miután fokozódó problémái miatt éhségsztrájkba kezdett.

Mint kiderült, a lányom is örökölhette, ugyanis nála is kimutatták a fertőzést. A gyermekem most 20 éves, és nála is akadtak már egészségügyi problémák

– mondta a bulvárlapnak Mária.

Mára már nagyon legyengített a kór, állandó fájdalommal élek

– fűzte hozzá elkeseredetten a nő, akinél korábban elrákosodott gyulladást és húsevő baktériumot is diagnosztizáltak hamisan.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 23.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. február 23-án.
MTI Fotó: Kovács Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.