Belföld

Poltot és Matolcsyt kilőnék a Holdra

Igény van rá. Ez történt ma a t. Házban.

Bezzeg régen nem volt semmi rohanás, költségvetése is csak karácsonyra lett hazánknak, most meg hét egymást követő napon pörög a t. Ház, ma például éjfélig tart a tánc. S mindez miért? Hát hogy az orbáni módi szerint még a nyári szünet előtt meglegyen a jövő évi büdzsé. Na, de messze még a nyár! Áh, csak annak, aki majd augusztusban fekszik ki egy hétre a szabadi-fürdői szabad strandra.

A nyár idén, ha valaki nem tudná, június tizedikén este kilenckor kezdődik, mégpedig a Franciaország-Románia Eb-meccsel, nálunk, Magyarországon pedig tizennegyedikén köszönt be, mikor is Gera Zoliék az osztrákokkal métáznak. Következésképp a költségvetés parlamenti elfogadásának céldátuma június tizenharmadika.

Vállaltan rosszindulatú feltételezésünk szerint azért hajtja mától ostorral Orbán a képviselőket, hogy nyugodtan lehessen élvezni a mérkőzéseket.

Egykor  (na, jó, egy után pár perccel) Európa napjára emlékezéssel indult a Parlamentben a szokásos iszapbirkózás. A fő műsorszám – amellett, hogy maga Orbán Viktor is válaszol interpellációra, azonnali kérdésekre – a kvótareferendum kiírásának napirendre vétele: a terv mustármagja akár már holnapra szárba szökkenhet, a népszavazásra pedig szeptember végén számíthatunk.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Agymenés

A napirend előttik sorát gyér padsorok előtt Szél Bernadett nyitotta: könnyű kis matolcsyzását oda futtatta ki, hogy a magyar bérek a visegrádi országok sereghajtói.

A bicska kinyílik az ember zsebében, tisztelt képviselőtársaim.

Ezt az állami vezetők fizetésén háborogva jelentette ki a zöld asszony.

Honnét indultunk 2010-ben?!

Ez pedig már a Szélre reagáló Cseresnyés Péter államtitkár válaszának eszenciája. Az aprója pedig az, hogy Orbán alatt ötvenegy százalékkal nőtt a minimálbér.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

És még azt a bizonyára szellemesnek szánt riposztot is följegyezzük az államtitkártól, hogy:

Nem tudom, képviselő asszony tudja-e, mi a különbség a reálbér és a minimálbér között!

A migráncsozást a Jobbik vette elő, magyar hangja Bana Tibor. A képviselő a kvótaellenes népszavazás kapcsán arra szólít fel, utasítsuk el Brüsszel „agyament kezdeményezését”.

Katonát Körmendre

Bana körmendi, s természetesen sürgeti a városában a múlt héten nyílt menekülttábor, sőt az összes magyarországi befogadóállomás mielőbbi felszámolását.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Kontrát államtitkár szerint bár a kormány visszaszorította hazánkban az „illegális migránsáramlást”, de a veszély ezzel nem múlt el.

Ami pedig Körmendet illeti, a kormány “rákényszerült” egy átmeneti, háromszáz fős állomás megnyitására, de a biztonság érdekében most huszonnégymillió forintot, plusz rendőröket, katonákat küld a városba.

Kontrát kérte a Jobbikot, tartózkodjon az olyan, “politikai haszonszerzés motiválta” akcióktól, mint amilyen a múlt héten abszolvált radjobbos tüntetés volt.

Migráncsok a Gutenberg-galaxisban

A kerdem Vejkey képviselő a Könyvhétbe szervülő Szent István könyvhétről dobbantva addig a klasszikusig röpült, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”.

Válaszában a szintén kerdem Hoppál államtitkár örült annak, hogy a Gutenberg-galaxis nem omlott össze, majd migránsozásba fogott.

A szoci Tóbiás József szerint „észszerű és egyszerű”, hogy a kvótaellenes referendummal egy napon két ellenzéki felvetésről,  a szocialisták javasolta állami földek értékesítésének tilalmáról, valamint Kész Zoltán független országgyűlési képviselőnek az állami vezetők kétmillió forintos bérplafonjára vonatkozó kezdeményezéséről is döntsenek az emberek.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az Úr hangja

Rogán miniszter a szocialisták elnökválasztási kampányát sejti Tóbiás aktivitása mögött, és arra kérte a pártelnököt, ha összejött a szükséges számú aláírás, nyújtsa be azt; hasonlatként az ismert poént hozta fel:

Megszólal az Úr hangja, hogy mégiscsak vásárolj, fiam, egy lottószelvényt!

Rogán búcsúzóul arra hívta fel Tóbiás figyelmét, hogy a Fidesz nem migránsok, hanem Brüsszel kötelező betelepítési kvótája ellen szervez népszavazást.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A szintén napirend előttiző Kósa Lajos fölzárkózott Rogán mögé. A frakcióvezető szerint:

blöff a balos népszavazási kezdeményezés.

Kósa úgy sejti, nincs meg az ellenzéki százezer aláírás. Majd azon ironizált, hogy:

Egymillió aláírás sem illúzió.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Rogán matekja

Rogán szerint kiderült végre, Brüsszelnek mennyit ér egy migráns, s mennyit egy magyar polgár. Egy menekült visszautasításáért ugye bő hetvenmilliót kéne fizetnie a tartózkodó országnak, egy magyar viszont, így Rogán, csupán egymilliót kóstál, ugyanis a mostani hétéves ciklusban fejenként „mindössze” egymillió forint jut honfitársainkra.

Ha már matek, megjegyezzük, a szorzat nem csupán a szorzandón, hanem a szorzón is múlik, s esetünkben az egymillió előtt tízmillió áll a műveletben.

Az interpellációk sorában földezett a szoci Gőgös Zoltán, egészségügyezett párttársa, Tukacs István, a jobbikos Szilágyi György immár harmadszor próbálkozott „Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a magyar állam szívesen fizet önöknek!” címmel, Szél Bernadett sokadjára ágált a panelek hőszigetelése mellett, újszerűen az “energiavámpír” kifejezést használva azokra, akik elvonták a lakosságtól a korábban nekik címkézett milliárdokat.

Kedvencünk Nagy István államtitkár alábbi mondata:

A legendák és a valóság között az a különbség, hogy a legendák legendák.

Jó duma, bár meg sem közelíti Kósa Lajos legendás Matolcsy-mentegetését (a közpénz az közpénz), de a frakcióvezető kopírozásáért bizonyára simogatás jár képviselőcsoporton belül.

Luxuszacc

A cáfolhatatlan állítás amúgy a jobbikos Magyar Zoltán azonnalijára válaszul hangzott el. Magyar felszólalásából említésre méltó a “luxuskávéház” kifejezés, mutatva, közéletünkben mily végtelen lehetőség áll a “luxus” előtt az összetett szóalkotás versenyszámban. (Amúgy Magyar azt firtatta, a minap mi a csudáért kávézott a földes Bitay államtitkár Mészáros Lőrinccel.)

Az interpellációkat szerény figyelem kísérte, kíséri, a képviselők lélekben már nyilván Orbán Viktorra készülnek.

Fotó: Berecz Valter

Fotó: Berecz Valter

Móka kategóriában jegyeztük fel, hogy népességfogyás témájában Soltész Miklós államtitkár arra hívta fel az Iránytű intézet adataival támadó jobbikos Novák Előd figyelmét a forráskritikára, hogy egyúttal a Századvég kutatásaira hívta fel a figyelmet.

Legcukorabb

Az pedig a cukorság netovábbja volt, hogy amikor Jakab levezető elnök köszöntött egy a karzaton ülő gimnazista csoportot, mind a tizenkilenc ifjú vigyázzba vágta magát. Pedig paradicsomot is dobálhattak volna.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Fénypont

A nap fénypontját kétségtelenül az azonnali kérdések azon csokra jelentette, melyekre a miniszterelnök felelt – volt pár gyomros.

Meddig maradhat a helyén Orbán két kinevezettje, Polt Péter és Matolcsy György?

Ezt kérdezte a miniszterelnöktől a szoci Harangozó Tamás, aki szerint a nemzeti együttműködés rendszere mára átfordult a nemzeti együtt bűnözés rendszerévé, zajlik az országkifosztás.

Olyan a fogadj isten, amilyen az adjon isten –

felelt kedves szófordulatával Orbán, felróva Harangozónak, hogy még huszonkilenc évesen bő hárommillió forint tanácsadói fizetést vett fel Pakson. Aztán felhívta Harangozó figyelmét a törvény betűjére, miszerint nem a miniszterelnök nevezi ki a legfőbb ügyészt és a jegybankelnököt, hanem az államfő.

Mit gondol, ki maga? Teljhatalmú kormányzó vagy király? Mindenki tudja, hogy ők az ön személyes kinevezettjei! –

így reagált a felindult Harangozó.

Majd űrképpel élt:

Ez az ország akkor járna jól, ha kilőnénk mindkettejüket a Holdra.

Végül személyes megtámadottságát illetően kijelentette:

Bíróságon fogok elégtételt venni.

Az azonnalik sorában a jobbikos Vona Gábor a kvótaellenes népszavazás kapcsán arra kérte a kormányfőt, „mondjanak le a politikai kampányról”, inkább most azonnal, a Jobbik támogatásával, kétharmaddal foglalják alaptörvénybe a kvóta elutasítását.

Pubi

Orbán erre a jobbikos Z. Kárpátot idézte, aki pár hónapja még határozottan a referendum mellett érvelt. Majd szintén személyesre vette a vitát:

Önök radikálisból mérsékeltek lettek, férfiakból cuki zsúrpubik… De nem lep meg, hogy feladják az elveiket, és döntéseiket kizárólag taktikai lépések motiválják.

Naná, hogy Vona is odavert egyet:

Hogy ki mennyire változik meg, ahhoz önnek nem kell a szomszédba menni. Nem én ültem a Liberális Internacionáléban, hanem önök.

A Jobbik-elnök szerint „a korrupció egész Magyarországot maga alá gyűri, Mészáros Lőrincek és Habony Árpádok rohangálnak… Az ön számára nem a kvótaügy megoldása, hanem a kvótaügy fenntartása a létfontosságú”.

Erre Orbán azzal jött, hogy ő „zéró toleranciát” hirdetett a korrupció ellen, majd azzal vádolta Vonát, hogy Brüsszel kottájából játszik, s javasolta a hozzá képest fiatal politikusnak:

Maradjon meg magyarnak, jobban áll az önnek.

Orbán pár hete azt mondta, akkor rendül meg bizalma Matolcsy Györgyben, ha összeszakad föld és ég.

Schiffer András szerint már össze is szakadt.

A zöld politikus szerint egyértelmű, hogy a jegybank meglopta a devizahiteleseket.

Megmentették a devizahiteleseket –

Orbán szerint így szól helyesen a mondat. És van folytatása is a gondolatnak: “Matolcsy György a lehető legjobb jegybankelnök, aki csak lehet, nélküle a devizahiteleseket még mi sem tudtuk volna megmenteni.”

A lényeg pedig ez: Matolcsy marad.

Schiffer kifogásolta, hogy „off-shore lovagok” mozognak a jegybank körül. Orbán erre deklarálta, igenis helyesli, hogy a jegybank főiskolát épít, vagyont halmoz föl, ösztöndíjakat ad, festményeket vásárol vissza.

A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint Orbán Viktor maga egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat, miután veje, Tiborcz István üzletel egy (Gyöngyösi szerint) terrorizmust finanszírozó szaudi üzletemberrel, Gait Faraonnal.

Gyöngyösi megjegyezte, hogy Faraont a Forbes magazin fehér galléros bűnözőnek titulálta, és 1992 óta körözi az FBI.

Nem lehetne inkább pumpa?

Orbán válaszában azt állította: a kormány megvizsgálta az üzletet és a személyt, mármint a szaudit, és meggyőződött róla, hogy nincs nemzetbiztonsági kockázat.

Gyöngyösi szerint ilyen ügy nyomán egy közepesen fejlett banánköztársaságban is lemond a miniszterelnök.

Egyelőre maradnék.

Így reagált kormánypárti derültséget keltve a miniszterelnök.

Majd Gyöngyösi is kapott egy tockost:

Azt sem tudom, hogy önt ki pénzeli.

Majd megjegyezte, nem érti, ha valakit a kilencvenes évek óta valóban keres az FBI, hogyan fordulhat elő, hogy szabadon üzletelhet szerte a világban.

Kommuna!

A miniszterelnököt célzó azonnalik utolsójaként Schiffer András arról számolt be, hogy offshore kommunát lát a kormány körül.

Azt mondta, ofsorozik itt Mikola István, ofsoros a letelepedési kötvény, ofsorozik egy államtitkár, bármerre fordul, ofsorokba lopják a magyar adófizetők pénzét.

Az offshore kommuna liberális műfaj.

Ez volt az orbáni válasz vicces része.

Poént, cukiságot a jobbikosok is hoztak a patkóba, egy miauval búcsúzunk.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik