Belföld

Előre eltervezték kisbabájuk megölését a hajdúszoboszlói fiatalok – 14 és 12 évet kaptak

Mindent elkövettek, hogy a lány elvetéljen, az interneten kutattak módszerek után, mivel árthatnának a magzatnak.

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette – ebben találták bűnösnek két hajdúszoboszlói fiatalt. Az ügyet tavaly nyáron kezdték tárgyalni, pénteken pedig született elsőfokú döntés a Debreceni Törvényszéken: a lányt tizennégy év börtön, míg a fiút 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.

Az interneten kerestek módszert, hogyan vetélhetne el

Az ügyészség vádirata szerint a pár 2013 májusában ismerkedett meg. 2014 márciusában derült ki, hogy a lány terhes. Tesztet csinált, amely pozitív lett. Ekkor mindketten 19 évesek voltak. Eldöntötték, hogy semmiképpen sem tartják meg a babát, el fogják vetetni, ám – ahogy a vádiratban állt – “ezt orvossal már nem lehetett hivatalosan lerendezni”, és szerint pénzük sem volt erre. Úgy döntöttek, majd ketten megoldják a dolgot. Titkolták a terhességet, és mindent elkövettek, hogy a kicsi ne szülessen meg. Az interneten kutattak módszerek után, hogy mivel árthatnak a magzatnak.

Eldöntötték: a lány megfojtja, ha megszületik

A lány, bár a szüleivel élt Hajdúszoboszlón, még nekik sem árulta el, hogy várandós. Hiába próbálkoztak, nem vetélt el, így a szülés előtt három héttel a tizenévesek elhatározták, hogy a lány meg fogja fojtani a babát, a holttestét pedig elássák. A fiú megígérte neki, hogy mindenben segíteni fogja, de mindketten reménykedtek abban, hogy a kicsi végül halva születik. Olykor elbizonytalanodtak, akkor úgy érezték, megtartják a gyermeket.

A lány egyedül volt otthon, amikor 2014. július 8-án este elkezdett vajúdni. A fürdőkádban, állva szülte meg a babát, majd bántalmazta őt, egy törölközőbe csavarta és a fürdőszoba padlójára helyezte. Először anyját hívta fel, majd pár perccel később a barátját. Szülei rögtön taxiba ültek. A mentőket a fiú hívta, ők pedig értesítették a rendőrséget.

A baba élve született, ha a lány nem bántalmazza és időben szakszerű ellátást kap, életben tudták volna tartani.  “A sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a sértett életét az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg” – állt a korábbi ügyészségi tájékoztatásban.

Súlyos depresszióba esett

A bíróság a büntetés kiszabásakor mindkét vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy a tettüket fiatal felnőttként követték el, részbeni beismerő vallomást tettek. A lány esetében ugyancsak enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy megbánta tettét, ahogy azt is, hogy a személyiségzavarral küzdő fiatalnál súlyos depresszió alakult ki a történtek után. A törvényszék ugyanakkor – többszörös minősülés mellett – súlyosító körülményként értékelte egyrészt az élet elleni, hasonló bűncselekmények elszaporodottságát, másrészt, hogy a bűncselekményt a vádlottak védtelen, gyermekkorú közeli hozzátartozó sérelmére követték el.

Nem jogerős

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős. Az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért, a vádlottak enyhítésért, a védők pedig eltérő minősítés okán és enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. Másodfokon az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik