Belföld

900 milliárdnál is többet kap a Miniszterelnökség jövőre

Jövőre 949 milliárd forint lesz a Miniszterelnökség és a hozzá kapcsolódó számos intézmény, program, előirányzat költségvetési fejezete a 2017-es költségvetési törvényjavaslat szerint, amelyet kedden késő este tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

A miniszterelnökségi fejezetben 47 milliárdos bevétellel is számolnak, így a költségvetési támogatás 903 milliárd lesz. Ezen belül magának a Miniszterelnökségnek a jövő évi költségvetése mintegy 33 milliárd forint, ebből működési – személyi, dologi – kiadás 20 milliárd, felhalmozásra, beruházásokra több mint 9 milliárd jut, és számolnak 4 milliárdos működési bevétellel is.

A központi kezelésű előirányzatok működési kiadásai közül a rendkívüli kormányzati intézkedések 110 milliárd, az Országvédelmi Alap 60 milliárd, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja 20 milliárd, különféle kifizetések 4,6 milliárd, ágazati életpályák és bérintézkedések pedig 180,6 milliárd. (Ez utóbbi mintegy 45 milliárddal több az ideinél.)

A megyei és járási kormányhivatalok jövő évi költségvetése mintegy 210 milliárdos lesz, ebből működési – személyi, dologi – kiadás mintegy 165 milliárd forint, beruházásokra mintegy 3,5 milliárd jut, ugyanakkor 38 milliárdos működési bevétellel is számolnak.

A felhalmozási, beruházási rovat kiadásai között szerepel a Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 99,7 milliárdos tőkeemelése.

A Nemzeti Hauszmann Terv működési kiadása 1,3 milliárd, a beruházási kiadása 17 milliárd, a Modern Városok Program beruházásaira 152 milliárd jut, a régi Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójára pedig 26 milliárd.

A Ludovika Campus jövő évi 12,5 milliárdos költségvetéséből 5,5 milliárd a működési kiadás és 7 milliárd a felhalmozási, beruházási kiadás. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jövő évi költségvetése mintegy 10 milliárd forint lesz, ebből több mint 7 milliárd a működési – személyi, dologi – kiadás, továbbá számolnak 2,8 milliárdos működési bevétellel is.

A határon túli magyarok programjaira, nemzetpolitikai tevékenységre több mint 6,5 milliárd jut.

A kormányablak-program megvalósításának működési kiadása jövőre 3,9 milliárd, beruházási kiadása pedig 2,3 milliárd lesz.

A Miniszterelnökség költségvetési fejezetében szerepel még 340 milliós uniós fejlesztés is.

A belügy is többet kap

Jelentősen nő jövőre a Belügyminisztérium költségvetése is, a tárcához tartozó rendészeti szervek mindegyike több pénzből gazdálkodhat jövőre, főként személyi jellegű ráfordításokra költhetnek többet, derül ki a 2017-es költségvetési törvényjavaslatból, amelyet kedden késő este tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

Míg a minisztérium költségvetése valamelyest csökken és az ideinél kevesebbet fordíthat személyi jellegű juttatásokra, addig a BM-hez tartozó szervezeteknél ezekre több jut.

A rendőrség az ideinél 40 milliárd forinttal többet, 206 milliárd forintot kap személyi kiadásokra, a Terrorelhárítási Központ 7,2 milliárd forint helyett 12,6 milliárd forintot ugyanerre. Utóbbi szervezet dologi kiadásokra is többet költhet, idén 1,8 milliárd forintot költhettek erre a célra, jövőre 2,3 milliárdot.

Szintén a személyi juttatások mértéke nő a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, ahol 3,46 milliárd forint helyett 4,28 milliárd forintot költhetnek erre a célra, míg a büntetés-végrehajtás állománya az idei mintegy 28 milliárd forint helyett jövőre több mint 40 milliárd forintot kap erre. A büntetés-végrehajtásnál idén 5,7 milliárd forint értékben tervezhettek beruházásokkal, a jövő évi költségvetésben 22,7 milliárd forintot tüntettek fel felhalmozási kiadásként. A beruházások összege kis mértékben a rendőrségnél is emelkedik, jövőre 6,6 milliárd forintot fordíthatnak erre a célra.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnál ugyancsak személyi juttatásokra költhetnek többet, míg idén 5,4, addig jövőre 6,6 milliárd forintot költhetnek erre, ahogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál is 10,1 milliárd forintról 13,6 milliárd forintra nő ez az összeg.

A belügyi tárcához tartozó szervek közül a legjelentősebben a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ költségvetése nő, az ideinek a tízszeresére. Idén a szervezet 82,9 millió forintot fordíthatott személyi juttatásokra, jövőre ez az összeg 891 millió forintra nő és dologi kiadásokra is háromszor annyi jut: 290 millió helyett 686 millió forint.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is többet költhet személyi juttatásokra: 37 milliárd forint helyett több mint 52 milliárd forintot.

Kis mértékben nő a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal büdzséje, a szervezet 3,4 milliárd forint helyett 3,6 milliárd forintot költhet személyi juttatásokra jövőre.

A BM Nemzetközi Oktatási Központnál a személyi juttatások összege jövőre 330 millió forintról 372 millió forintra, a vízügyi igazgatóságoknál ugyanakkor mindössze 2 millió forinttal, 10,325-ről 10,327 milliárd forintra nő.

Jelentősen, 3,7 milliárd forintról 4,7 milliárdra nő a személyi juttatásokra fordítható kerete a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának is, ahol beruházásokra, felújításra az ideivel azonos mértékű összegben tervezhetnek.

Az ideihez képest nem változik az Országos Polgárőr Szövetség, valamint az önkéntes tűzoltó-egyesületek költségvetési támogatása, előbbi több mint egymilliárd, utóbbiak 600 millió forintból gazdálkodhatnak.

A Fejezeti kezelésű előirányzatoknál külön tételként jelennek meg a hivatásos életpályával összefüggő kiadások, amelyekre jövőre több mint 10 milliárd forintot szán a kormány és 1 milliárd forintot a hivatásos állomány lakhatási feltételeinek javítására is elkülönítettek. Új elemként jelennek meg a büdzsében a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó, valamint a terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások, ezekre 100-100 millió forintot tüntettek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik