Belföld

Orbán tizenöt éve még több millió bevándorlót akart befogadni

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 04. 23. 18:34

A Magyar Idők pénteken öles címekkel hirdette, hogy:

A baloldal már tíz éve várja a migránsokat

A cikk arról szólt, hogy a Gyurcsány-kormány már tíz éve bevándorlókat várt az országba. Egy 2007-es, nem nyilvános migrációs stratégiára hivatkoztak. Megállapításait már keletkezésekor vitatták, ám úgy tűnik, a jelentősen megváltozott környezet ellenére a baloldal most is kitart mellette, írta a lap.

Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában azt mondta, ő a betelepítéssel nem ért egyet, a munkaerő-piac hiányosságait magyar fiatalokkal csillapítaná.

A Népszava azonban kitette a tumblr-oldalára egy 2001-es cikkét, ami arról szól, hogy:

„Az elkövetkezendő öt évben Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldi bevándorlót kell befogadnia, jelentette ki Orbán Viktor.”

A 2001. január 8-i írás szerint ezt az akkori kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) ebédjén mondta, hozzátette: ennek érdekében még a bevándorlási szabályokat is átgondolná.

Még két éve is befogadott volna

Szombaton Németh Szilárd sajtótájékoztatóján is felemlegette a Magyar Idők cikkét, mondván, a magyar baloldal még Brüsszelt is megelőzte a menekültek befogadásban (igen, abban a cikkben azt írtuk, nem emlékezünk meg, miket hordott össze Németh, de az élet a legnagyobb rendező, tudjuk), egy dologról azonban megfeledkezett a Rezsipápa.

A Mandiner arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesznek kormányon, 2013-ban megszületett a Migrációs Stratégiája. Erről mindenki jótékonyan megfeledkezik ma már, pedig a belügyi tárca javaslatát Orbán is aláírta.

A harmadik országból származók migrációjával kapcsolatban úgy fogalmaznak: „nemzetgazdasági, valamint demográfiai indokokból is szükséges élénkíteni az országba gazdasági céllal, keresőtevékenység folytatásával, valamint tudásalapú migráció érdekében beutazók körét és számát”.

Tehát Orbán nemcsak tizenöt éve, de még két éve is úgy gondolta, gazdasági célból helyes a menekültek befogadása.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.