Belföld

Kórházi fertőzések: mozgalmat indítottak a rezidensek a kesztyűbotrány után

Összefognak a rezidensek és a négy magyarországi orvostudományi egyetem hallgatói az egészségügy helyzetének javításért. Első lépésként a kórházi fertőzések megelőzésére, a kézfertőtlenítés fontosságára akarják felhívni a figyelmet.

Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtöki szegedi sajtótájékoztatóján kijelentette: az oktatók, a hallgatók és az orvosok között is sokan vannak, akik változást akarnak a magyar egészségügyben, és hajlandóak tenni is érte, egyedül azonban nem képesek eredményt elérni. A problémafölvetésen túl elől kell járni a megoldás keresésében is, ezért a rezidensszövetség együttműködik az orvostudományi egyetemek hallgatóival – tette hozzá.

A hallgatók és a rezidensek első lépésként elindítják a Tiszta kézzel – Tiszta lappal mozgalmat, amelynek az a célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a kórházi fertőzések megelőzésére, a kézfertőtlenítés fontosságára. Céljuk, hogy minden érintettben – a látogatókban és a betegekben is – tudatosuljon, az egészségügyi intézményekbe lépve szükség van a kézfertőtlenítésre. A kezdeményezéshez várják egészségügyi szolgáltatók csatlakozását is.

Luxus a gumikesztyű?

Csütörtökön az Index arról számolt be, hogy a SOTE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján március végén egy reggeli értekezleten a klinika igazgatója gyakorlatilag megtiltotta a gumikesztyűk használatát, mivel előző nap a védőeszköz hiánya miatt műtétek, kezelések maradtak el. A cikk szerint az új szabály csak a fekélyosztályra és a műtökre nem vonatkozik, a többi osztályon azonban a kisebb védelmet nyújtó nejlonkesztyűket használják az orvosok, az ápolók és a takarítók, többen pedig saját maguknak vásárolják a gumikesztyűt.

A SOTE még aznap visszautasította az állításokat, mint írták, a klinikára vonatkozó egyéni védőeszköz juttatási rend is rögzíti, hogy az intézetben a dolgozóknak szabályos védőeszközökkel kell rendelkezniük. Ráadásul munkavédelmi ellenőrzés is volt a kórházban, nem találtak kifogásolnivalót. Határizottan cáfolták, hogy műtétek maradtak volna el a kesztyűhiány miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik