Belföld

Cápát fogott a NAV Debrecenben

Elfogták Debrecen egyik legjelentősebb orgazdáját.  

Az elmúlt hónapokban összesen 165 millió forint értékű adózatlan cigarettát és dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy debreceni orgazdától, ezzel kiiktatták a Hajdú-Bihar megyei illegális cigarettakereskedelem egyik főszereplőjét, és leleplezték titkos raktárát.

A visszaesőnek számító férfit a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte – közölte a NAV regionális sajtóreferense. Jánvári Regina elmondta: alig egy hónapja adtak hírt arról, hogy sokadszorra értek tetten egy debreceni férfit, akit az M3-as autópálya görbeházi térségében állítottak meg a NAV nyomozói.

A férfi az utolsó pillanatokat kihasználva mobiltelefonokat dobált ki a járműből.

Nem véletlenül esett pánikba: autójában 16 millió forintnyi, több mint 14 és félezer doboz adójegy nélküli cigarettát és megannyi kulcscsomót találtak. Közülük az egyik ahhoz a debreceni garázshoz tartozott, amelyben további 18 ezer doboz, 19 millió forint értékű cigarettát és több mint egy tonna fogyasztási dohányt tároltak – ismertette a részleteket a szóvivő.

Az orgazda ezt követően sem tétlenkedett, és a napokban rátaláltak titkos cigarettadepójára is. Bérleményei ellenőrzésekor, egy raktárnál jelzett a cigarettakereső kutya. Az épület színültig volt cigarettát, és további feldolgozásra előkészített dohánylevelet tartalmazó kartondobozokkal. A pénzügyi nyomozók 72 és fél ezer doboz adózatlan cigarettát és több mint 15 tonna dohánylevelet lefoglaltak. Ez a dohánymennyiség – átlagos töltősúllyal számolva – több mint egymillió szál cigaretta előállításához elegendő.

A gyanúsított komoly bűnözői előélettel rendelkezik: 2006-tól több alkalommal ütöttek rajta “munka” közben, mígnem egy 2008-as tettenérés alkalmával, kis híján elütött egy pénzügyőrt. Ezt követően több mint öt év börtönbüntetésre ítélték, és bevonták a jogosítványát. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi akár 10 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat orgazdaság és jövedékkel visszaélés elősegítése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik