Belföld

Zajlik a röszkei zavargás pere, tagadnak a vádlottak

24.hu
24.hu

2016. 03. 17. 17:19

Tíz vádlott állt Szegeden bíróság elé, mert a tavalyi röszkei határostromban állítólag részt vettek. Ők azt mondják, csak a nyitott kapun akartak beslisszanni és a köveket elpakolták az útból.
Korábban a témában:

Tagadta, hogy erőszakos cselekményeket követett volna el az a hét vádlott, akit a Szegedi Járásbíróság csütörtökön meghallgatott a röszkei határátkelőnél tavaly ősszel történt zavargás miatt indult perben. Az ügyészség kilenc szír és egy iraki állampolgárt – köztük egy nőt – a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépésének bűntettével vádol.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, tavaly szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgoš átkelő szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Egy férfi megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A zavargás résztvevői kidöntötték a határkaput, amin keresztül a vád alá helyezett tíz ember jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették.

A rejtélyes megafonos…

A vádlottak közül hatan nem tettek vallomást, esetükben Arany János bíró a korábbi nyilatkozataikat olvasta föl. Többségük embercsempészek segítségével – 1200-1400 dollár fejében – csónakkal érkezett Törökországból valamelyik görög szigetre, majd Macedónián és Szerbián keresztül a magyar határhoz. A görög, a macedón és a szerb hatóságok egyike sem ellenőrizte őket érdemben, legfeljebb útbaigazították őket.

Az átkelő vajdasági oldalán odaérkezésükkor már nagy tömeg várakozott, abban bíztak, hogy előbb-utóbb megnyitják a határt. Abban eltért a vádlottak vallomása, hogyan, de elterjedt a tömegben: a családosokat vagy a szíreket át fogják engedni. Van, aki úgy emlékszik, a szerb rendőrök mondták, mások újságírókra hivatkoztak, de azt szinte mindenki említette, hogy megafonon is közölt információkat egy férfi.

… nem is annyira rejtélyes

Az egyik vádlott, a hangosbeszélőt használó, szír származású, Cipruson élő férfi apja azt állította, fia lényegében csak tolmács volt, csak a hatóságok közlendőjét fordította le arabra. (A Cipruson élő férfi ellen az ügyészség a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény miatt emelt vádat, ügyét később tárgyalja a Szegedi Törvényszék.)

A vádlottak azt állították, nem látták, hogyan nyílt ki a kapu, de többen is hallották, hogy azt skandálta a tömeg: “Thank you, Hungary!” (Köszönjük, Magyarország!). Ezt követően a vádlottak egyedül vagy valamely családtagjukkal magyar területre léptek, ahol a rendőrök elfogták őket.

Valamennyi terhelt tagadta, hogy követ dobált, megrongálta a kerítést vagy a kaput, ketten azt állították, csupán félre akarták pakolni a köveket az útból. Az egyik fiatal vádlott elismerte, hogy magához vette a megafont, arra szólította föl az embereket: takarítsák meg a kövektől az utat, illetve ne egyszerre menjenek át a kapun, és álljanak sorba. Ezt a helyszínen készült felvételek is megerősítik. A tárgyalás pénteken a többi vádlott meghallgatásával folytatódik – írja az MTI.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.