Belföld

Repülős Gizi újra a bíróságon, de nem emlékezett, melyik ügyét tárgyalják – Fotóval

Győrben tárgyalják Repülős Gizi újabb ügyét.

Ismét bíróság elé állították K. Sándorné B. Gizellát, ismertebb nevén Repülős Gizit. A nyolcvanas évei végén járó asszonynak ezúttal is lopás miatt kellett felelnie, most éppen a Győri Járásbíróság előtt. A kisalfold.hu azt írja, a hírhedt besurranót 40 nap elzárásra ítélték.

A lap szerint a 90 éves asszony perét hatalmas sajtóérdeklődés kísérte. Egy folyamatban lévő ügye miatt fogvatartottként érkezett a bíróságra és nehezményezte a nagy médiaérdeklődést. A vád tárgya a kónyi, 70 ezer forintos lopás. Repülős Gizi elismerte felelősségét, ugyanakkor azt mondta, hirtelen nem tudja, melyik ügyről van szó. Az elhangzott kérdések után azonban sikerült azonosítania az esetet.

Ahogy arról beszámoltunk, K. Sándornét a Székesfehérvári Törvényszék előtt is felelősségre vonták alig néhány nappal ezelőtt. Akkor jogerősen húsz nap elzárást kapott sukorói kísérlete miatt.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Repülõs Gizi büntetõpere Gyõrben
Fotó: MTI

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik