Közélet
repulos-gizi(960x640).jpg (Array)

Repülős Gizi 89 évesen is lecsapott

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2015. 06. 30. 06:51

Köztünk jár még mindig a legendás besurranó tolvaj. Most egy kónyi családi házból lopott el pénzt. A rendőrök hamar elkapták.

A rendőrség ügyeletére hétfőn délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy egy kónyi családi házból ismeretlen személy eltulajdonított hetvenezer forint készpénzt – közölte a police.hu.

A helyszínre kiérkező rendőrök a sértett házától nem messze igazoltatták K. Sándornét (alias Repülős Gizit – a szerk.), aki a járőröknek elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 89 éves tettes a sértett családi házának nyitva hagyott ajtaján át jutott be a lakásba. Onnan a konyhaszekrény fiókjában elhelyezett pénztárcából kivette a pénzt, majd távozott a lakásból.

Az utcán a szomszédnak feltűnt az udvarról kifelé igyekvő ismeretlen idős hölgy, ezért kérdőre vonta őt. A tolvaj nem jött zavarba útbaigazítást kért, majd sietve elhagyta a helyszínt. A szomszéd értesítette a ház tulajdonosát, aki visszatérve a lakásába észlelte pénzének eltűnését. Ekkor az idős nő után mentek és visszatartották őt a járőrök kiérkezéséig.

repulos-gizi(650x433).jpg (Array)
Repülős Gizi a bíróságon 2011-ben
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely 

A Csornai Rendőrkapitányságon K. Sándornéval szemben lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Bár a rendőrség közleménye nem említi, de rövid internetes nyomozás után kideríthető, hogy a 89 éves K. Sándorné a Repülős Giziként hírhedtté vált legendás besurranó tolvajjal azonos. 

Az idős asszony 60 éve ismert a rendőrök előtt. Több mint 20 alkalommal ítélte szabadságvesztésre a bíróság, összesen 40 évnyi börtönbüntetést kapott, amiből 17 évet ült le. 

A „Repülős Gizi” ragadványnév abból ered, hogy az 1950-es évek elején – amikor még Magyarország nagyvárosai között voltak belföldi repülőjáratok, reggel Budapesten felszállt egy gépre, néhány óra alatt Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden vagy Szombathelyen lopott, és az esti járattal visszatért a fővárosba. A nő ezt korábban tagadta.

Repülős Gizit legutóbb 2015 márciusában érték tetten az ausztriai Ruszton.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.